|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 199 találat | lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-199 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szent Pál /apostol/ 2017. július 10.A zsoboki titok: egyéni ambíciók helyett a közösség az elsőSétányt avattak az idei zsoboki falunapon Képzőművészeti Alkotótábor zárás kiállítással, sétány- és hirdetőtábla-avatás, arcfestés, karaoke, vérnyomásmérés, fellépő vendégek, micss, kürtőskalács… Mindebben részünk lehetett a hétvégi zsoboki falunapon. A harmadik alkalommal sorra került falunapot a zsobokiak sürgése-forgása előzte meg: minden évben a falunap alkalmával egy-egy újabb megvalósított tervet ünnepelnek. Az első két évben a Zsobokot Sárvásárral összekötő út aszfaltozását és a kultúrház szabadtéri színpadának az elkészülését, idén pedig a templom mögötti sétány térkövezését és hirdetőtábla elkészülését kötötték össze a falu születésnapjával. Szombaton reggel rövid áhítat keretén belül felavatták a fent nevezett sétányt, mely a Jonathan sétány nevet kapta. Az utcatábla Ambrus István, a hirdetőtábla pedig Gál Potyó István, Ambrus Ferenc Árpád és Gál János Gyuri munkáját dicséri. A lehetséges utcaneveket a zsoboki lakosok javasolták, majd szavazással döntötték el, hogy melyiket kapja az újonnan lekövezett sétány. Bartha István Zsolt, Zsobok lelkésze áhítatában örömét fejezte ki, hogy a falubeliek választása éppen erre az elnevezésre esett, hiszen a Jonathan név Isten ajándékát jelenti. Ez egy olyan utca a faluban, amelyen mindenkinek végig kell menni, aki akár az iskolába vagy a templomba, vagy a gyemekotthonba és nem utolsósorban a kenyeréhez szeretne jutni. Isten áldását kérte az úton járókra, és őszinte reményét fejezte ki, hogy ez az út a találkozás és a barátság útja is lesz egyben. „Ne azt keressétek, ami széthúz és megemészt benneteket, hanem azt, ami összeköt!” Szent Pál szavaival nyitotta meg Ruzsa Erzsébet, a Bethesda Gyermekotthon vezetője az ünnepséget. Megnyitó beszédében kiemelte az összefogás és összetartás fontosságát, ami nélkül nem jöhetett volna létre az a csodaszámba menő fejlődés, ami az utóbbi időben tapasztalható Zsobokon. És ez annak köszönhető, hogy a falubeliek képesek az egyéni ambíciók helyett a közösség és a település érdekeit előtérbe helyezni. Hiszen a térkövezést is önkéntes munkával végezte a falu férfilakossága egész napos munkájuk után. Ezután felavatták a falu óriás üstjét is, ahol egyszerre 200 adag ételt lehet elkészíteni. Ezt követően Gál Máté István faluképviselő, Turuca Danut Emil, Váralmás község polgármestere, Székely László, Páty polgármestere, Végh Sándor, Szilágy megye alprefektusa, Wolfgang Braun, a Vörderverein Kinderheim Zsobok Egyesület alelnöke és Uwe Riedel, Murr település képviselője részéről elhangzottak az ünnepi felszólalások, amelyek egyetértettek abban, hogy szükség van az ilyen ünnepekre, ahol a falu apraja-nagyja, külföldi és belföldi vendég közösen kikapcsolódhat. A fellépések sorát a zsoboki néptánccsoport nyitotta meg kalotaszegi táncokkal. A falunap alkalmával egyben zárták a XXII. Zsoboki Képzőművészeti Alkotótábort, ugyanakkor fellépett a Line Ildikó által vezetett kamaraegyüttes és a sztánai kamarazenei mesterkurzus tanárai és növendékei is, továbbá Szabó Attila elődadásában szilágysági citerazenét hallhattak az egybegyűltek, melyet Ágoston István vezénylete alatt a képzőművészeti tábor résztvevői közül erre az alkalomra verbuválódott népzenei előadás zárt, ahol kárpátaljai muzsikát játszottak. Ezzel egyidejűleg a kultúrház benti színpadán Vincze László bábelőadása zajlott. Ebédre a vendégek a falu újonnan felavatott üstjében elkészült finom bográcsost kóstolhatták meg, de sokan fogyasztottak miccset vagy flekkent, és hosszú sorok álltak a helyben sütött finom zsoboki kürtőskalácsért, melynek sütő berendezését a Zsoboki Malom és Pékség bocsátotta rendelkezésre, a tésztához a tojást a falu asszonyai biztosították, akik az egész napos hőségtől sem megriadva reggeltől esti gyúrták és tekerték ezt a finomságot. A gyerekek mézeskalácsot díszíthettek, arcot festhettek, a felnőttek pedig – igény szerint – a helyszínen vérnyomás- és vércukorszint mérésben is részesülhettek. A fellépők sorát a zsoboki kisiskolások folytatták kalotaszegi táncokkal. Őket követte a kolozsvári Bogáncs néptánc együttes, akik jobbágytelki és bonchidai magyar táncokat adtak elő. A bánffyhunyadi Suhanc néptánccsoportot stílusában teljesen eltérő műsorszám követte: Loredana Motioc irányítása alatt a Bethesda Gyermekotthon lakóinak a közreműködésével zumba bemutatóra kerül sor. Ezután következett a sokak által várt tombola, ahol a fődíj egy sportbicikli volt. Míg tartott a tombola, a színpadon az Operettissimo Együttes tagjai készülődtek, előadásuk nagy sikert aratott. A Gál Jankó Katalin magyartanár irányításával zajló ZSE-FAKTOR karaoke versenyen kicsik és nagyok lelkesen és nagy lendülettel vágtak bele a megmérettetésbe, sokukat az sem zavarta, hogy időközben eleredt az eső és áramszünet is tarkította a rendezvények sorozatát. Ezt ellensúlyozta az ünnepi tűzijáték, amely messzire láthatóan világította be az eget, ezzel is színesítve és emelve az est hangulatát. A műsort a békéscsabai Score rock banda koncertje zárta, melyet a Bumeráng együttes reggelig tartó utcabálja követett. És bár az időjárás nem volt túl kegyes a vendégekhez, mindenki önfeledten szórakozott és örült annak a lehetőségnek, hogy zsoboki, Zsobokról elszármazott és számos más településről idelátogató vendég együtt tölthetett el újra minőségi időt, és bíznak benne, hogy jövőre ismét találkozhatnak. BECSKE ADRIENN / Szabadság (Kolozsvár) 2017. július 20.A bürokrácia és az empátiát nélkülöző törvények csapdájábanPál atya nem engedi el a gyermekei kezét Miközben az állam feladatát látja el, azaz nehéz sorsú, szétesett családokból származó gyerekeket nevel, a bürokrácia, valamint az állami támogatás megvonása ellehetetleníti a Bakó Béla Pál, azaz Pál atya, ferences rendi szerzetes által működtetett Szent Erzsébet Társulás munkáját. Bár a saját forrásaikból tíz kiskorút tudnának ellátni, Pál atya képtelen arra, hogy 28 gyermeke közül bármelyikről is lemondjon, ezért minden követ megmozgat annak érdekében, hogy tisztességgel felnevelje a család nélkül maradt gyerekeket. A ferences lelkület – amid van, oszd meg a szegényekkel – és a keresztény szeretet élteti a Szent Erzsébet Társulás munkáját. Pál atya szívügyének és küldetésének tekinti a nehéz sorsú gyerekek felkarolását, mint mondta, ő azt a feladatot kapta a Jóistentől, hogy gyermekkort teremtsen azoknak a kiskorúaknak, akiknek egyébként ez nem adatott volna meg. Itt megsimogatják őket, ha szomorúak, mesét olvasnak nekik ágyba bújás előtt, és tanulnak velük, ha éppen gondot okoz a másnapi lecke. A teremben, ahol beszélgetünk, sorakoznak az igényes meséskönyvek, és öröm hallgatni, ahogyan Pál atya, akárcsak egy büszke nagyapa, mesél a gyermekeiről. Nem fér kétség ahhoz, hogy igazi családra találnak a hozzá került kiskorúak. Az évek során közel százhúsz gyerek sorsát egyengette. Bár a közel két évtized során, amióta a ferences rendi jótevő gyermeknevelésre adta a fejét, számtalanszor kellett szembenézniük anyagi nehézségekkel, mindig kerültek adakozó kedvű emberek, akik segítettek továbblépni. Ugyanakkor nagyot nyomott a latban az is, hogy mindig számíthattak a Maros Megyei Tanácson keresztül juttatott állami támogatásra. Ettől viszont idén elestek, és a bürokrácia, amibe ütköznek a működéshez szükséges licenc megszerzése során, ellehetetleníti a tevékenységüket. Ha volt hely, jó, ha nem, szorítottak – A Marosvásárhelyen és Marossárpatakon családi típusú otthonokat működtető Szent Erzsébet Társulás 1998 decemberében indult – emlékezik vissza a kezdetekre Pál atya. – Annak idején én mint ferences szerzetes azzal a céllal indítottam el, hogy olyan gyerekeket, fiatalokat fogadjunk be családi típusú házakba, akiket nem fogad be senki, akik nem gyermekhez, nem emberhez méltó körülmények között nevelkednek. Nem árvaházban gondolkodtunk, hanem otthonban, ahol igazi családi légkörben nevelkednek ezek a gyerekek. Vannak közöttük árvák, félárvák és szociálisan árvák, ez utóbbi valójában egy diplomatikusabb kifejezés, mert zavar, amikor egy gyerekről azt mondják, hogy elhagyott. Nem mintha nem fedné a valóságot, csak bántó a gyerekre nézve. Sokáig az otthonok működtetése az állam támogatásával történt, pontosabban a Maros Megyei Tanács támogatásával. 2000-2001-től szerződésben álltunk a Maros Megyei Gyermekvédelmi Igazgatósággal. Voltak ugyan kisebb-nagyobb gondok, de párbeszéddel, megértéssel mindent meg lehetett oldani, úgy érzem, hogy 18 éven keresztül nagyon jól együttműködtünk. Hozzánk azok az esetek kerültek, amelyekre máshol nem sikerült megoldást találni. Telefonáltak a gyermekvédelemtől, hogy van egy problémás esetű gyermek, be tudjuk-e fogadni. És mindig igen volt a válasz. Ha volt hely, jó, ha nem, akkor szorítottunk. Azt sem tudtuk, hogy fiú-e vagy lány-e, fehér vagy fekete, de nem ez számított, hanem az, hogy van egy gyerek, akinek most van szüksége a segítségünkre, akit fel kell karolni, akinek gyermekkort kell biztosítani. Ennek a küldetésnek igyekeztem maximálisan eleget tenni a munkatársaim, valamint nagylelkű, adakozó embereknek a támogatásával. Nagyon sok pozitív tapasztalatom van ezen a téren, hiszen az évek során nemzetiségtől függetlenül, Vatra Dorneitól Bukarestig jöttek az emberek segíteni, és bár állandó támogatónk nincsen, visszatérő annál több, és amikor nehéz helyzetben voltunk, kibillentettek a holtpontról. Most sajnos ezen a téren is változott a helyzet, akikre eddig rendszeresen számíthattunk, tovább már nem tudnak segíteni – jegyezte meg a ferences rendi jótevő. „Kómában” van a társulás A jelenleg 24, öt és tizenhat év közötti, valamint négy nagykorú gyereket nevelő Pál atyának óriási fejfájást okoz, hogy kötelezik őket a működéshez szükséges licenc megszerzésére. Ennek hiányában nem folytathatják tovább a tevékenységet, és augusztusban nem pá- lyázhatnak támogatásra a megyei tanácsnál. – Olyan helyzetbe kerültünk, hogy meg kell szereznünk a licencet. Már 2015 óta kérik, viszont nekünk 2017 június közepéig akkreditálásunk volt. Mivel ez lejárt, előkészítettük az aktákat, és benyújtottuk a licenckérelmet, hogy tudjunk tovább működni a jelenlegi felállításban. Több alkalommal visszautasítottak, mondván, hogy bizonyos feltételeket nem teljesítettünk, de nem adtak egy listát, hogy tudjuk, pontosan minek is kell eleget tegyünk. A személy, akit ezzel megbíztunk, az internetről tájékozódott arról, hogy általában mire van szükség hasonló helyzetben. 2015-től a tevékenységünk 80 százaléka bürokratikus tevékenység. Képtelenség, hogy mennyire a papírokra koncentrál az állam, a hivatalnokok, a lényeg pedig háttérbe szorul, senki nem a gyerekek javát nézi, hogy van egy otthonuk, hogy meg van oldva az étkeztetésük, ruháztatásuk, és emellett, ha a szükség úgy hozza, külön tanárt fogadunk melléjük, különprogramokra járnak: úszni, gyógytornára, táborokba. Előfordul, hogy egy évben hétszer mennek táborba. Amit lehet, megteszünk értük, és elmondhatom, hogy nyolcvan százalékban sikeres felnőttekké válnak, sokan leérettségiznek, egyesek egyetemre mennek. Nálunk általá- ban 40-45 gyerek szokott lenni, de sajnos ez a szám leapadt 28-ra, mert nincs lehetőségünk többet befogadni, mivel az alkalmazottakat, valamint a közköltséget nem tudnánk fizetni. Érthetetlen, hogy az állam válláról levesszük a terhet, ennek ellenére megölnek bennünket ezekkel a törvényekkel. Azt mondhatjuk, hogy a Szent Erzsébet Társulás jelenleg az intenzív osztályon, kómában van. Olyan ördögi körbe kerültünk, amiből nem tudom, hogyan mászunk ki. A bürokrácia iskolapéldája Az állam megvonta a támogatást, amit a megyén keresztül kaptunk, és amiből az alkalmazottak bérének egy részét biztosítani tudtuk. Viszont ha a licencet meg akarjuk szerezni, a törvény előírja, hogy az alkalmazottak számát növelni kell. Vásárhelyen például egy munkapontnál, az egyik háznál van négy gyerek, és három alkalmazott kell legyen. Továbbá utasítást kaptunk, hogy egy szobában csak két gyerek lehet. Lehet a szoba hétméteres is, de ezt akkor is be kell tartani, hiszen feltétel, hogy a licencet megszerezzük. Továbbá a tűzoltói engedélyek megszerzése során is megnehezedett a dolgunk, hiszen szigorú feltételeket szabtak. Például 63 füstérzékelőt és további hőérzékelőket kellett felszerelni, ami 7 ezer euróba került volna. Addig kerestük a cégeket, amíg találtunk valakit, aki szinte feléért felszerelte. Bár még most is adósságunk van emiatt, eleget tettünk ennek is. Ezenkívül követelték az épületek tűzálló szigetelését, hiába voltak még az épület átvételétől származó aktáink, amelyek bizonyították, hogy erre a típusú faanyagra nem kell tűzálló szigetelés, úgyis el kellett végezzük ezt a beruházást is, ami további 3600 lejbe került. És még mindig nem szereztük meg a tűzoltósági jóváhagyást, mert egy fadarabot, amin elvégezték a tűzálló szigetelést, el kellett küldjünk Kolozsvárra, hogy rábólintsanak, rendben van-e, és az ottani illetékesek három hete nem adnak választ. Ettől függ, hogy a tűzoltóság pecsétjét megkapjuk-e. A feltételek között van, ami logikus elvárás, és az ember ezeknek eleget tesz, ha a bicskája beletörik is, de vannak érthetetlen dolgok is. Például Bukarestből utoljára azért dobták vissza az iratcsomót, mert nem volt feltüntetve a dokumentációban, hogy a sárpataki munkaponton a házak fala kívülről milyen színűre van festve. Nem az számít, hogy olyan feltételek vannak, amelyek a gyerekeknek a kényelmét szolgálják, hogy bent tisztaság van, vagy van meleg víz, hanem, hogy történetesen narancssárga-e vagy zöld a ház külseje. Ezenkívül az épületen átalakításokat kellett végezzünk, mindaz, ami közel két évtizedig jó volt, most már nem felel meg – sorolta az útjukba gördített akadályokat Pál atya. Kicsúsznak az időből Mint rámutatott, az utóbbi időben olyan szociális törvények születtek, amelyek ellehetetlenítik azok hely- zetét, akik ezen a téren tevékenykednek. Miután évekig számíthattak a megyétől érkező anyagi támogatásra, a megváltozott törvénykezés nyomán akárcsak számos nemkormányzati szervezetnek, amelyek a hátrányos helyzetű rétegek megsegítésén munkálkodnak, januártól a Szent Erzsébet Társulásnak is megszűnt a finanszírozási szerződése a gyermekvédelmi igazgatósággal. – Januártól májusig nem kaptunk támogatást, a húsz alkalmazottunkat négy hónapon át nem tudtuk fizetni. Május elején visszamenőleg megkaptuk a négyhavi összeget, de azóta nem számíthatunk az állami támogatásra, mert a licitet, amit meghirdettek, nem nyertük meg. Felfoghatatlan számomra, hogy egy gyerek, egy ember eltartását licitálják, amelyik szervezet, alapítvány kevesebbért vállalja, hogy gondoskodik a gyerekről, annak adják – áll döbbenten a jelenlegi helyzet előtt Pál atya. A megyei önkormányzat augusztusban újabb kiírást hirdet meg, viszont ahhoz, hogy erre pályázhassanak, addig meg kellene szerezniük a licencet. – Ha a hét végéig meg is kapnánk Kolozsvárról a rábólintást, hogy megfelelő a tűz- álló szigetelés, és ennek birtokában elküldenénk Bukarestbe a licencdossziét, az illetékes állami szerv jogi osztálya most szabadságra megy, tehát mire megszerezhetnénk a jóváhagyást, október lesz, és megint elesünk az augusztusi pályázati lehetőségtől, amit a megye hirdet meg. Sajnos a törvény változott ezen a téren is, licenc hiányában a megye sem fogadhatja el a pályázatunkat, nem vehetünk részt a liciten. Valami csoda kell történjen, és ezért imádkozom, mert ha a licitről lemaradunk, arra kényszerülünk, hogy teljes egészében a saját forrásainkból éljünk meg – tette hozzá a gyermekei sorsáért aggódó atya. Melyiket a 28-ból? Az állami támogatás hiányában, kizárólag a saját forrásaikból tíz gyereket tudnak eltartani, viszont jelenleg 28-an nevelkednek náluk. Legrosszabb esetben tizennyolc gyerektől meg kellene válniuk, őket a gyermekvédelmi igazgatóság kellene elhelyezze. Pál atya viszont határozott, minden követ megmozgat annak érdekében hogy az összes gyerek tovább nevelkedhessen nála. Nem csoda, hiszen mindeniket a magáénak érzi. – A legnagyobb gondot az okozza, hogyan válasszam ki, hogy ki menjen és ki maradjon. Úgy érzem, nincs jogom ezt megtenni. Ha egyszer felelősséget vállaltam ezekért a gyerekekért, akkor felelősséggel vigyem őket tovább, ha koldulni megyek, akkor is. Kívülállóként könnyű azt mondani, hogy elviszik a gyereket egy másik alapítványhoz, amely kedvezőbb áron vállalja az ellátásukat, vi- szont nem mindegy a gyereknek, aki már egyszer magára maradt, aztán hozzánk került, és itt nőtt fel nálunk, megszokott egy közösséget, hogy új, számára idegen helyre kerül, tehát ismét kap egy pofont az élettől. Nem lehet csak úgy, a ki ajánl kevesebbet elv alapján cserélgetni a gyerekek életterét, ennek minden fejlődéslélektani elmélet ellentmond. Én mindent megteszek, hogy itt maradhasson nálunk az összes gyerek. Erre kaptam indíttatást, és ennek nem lehet ellenállni, mint ahogy Szent Pál apostol is mondja, Krisztus szeretete sürget minket, ennek nem lehet ellenállni. Ameddig az Úristen ad kegyelmet és erőt, hogy 13 műtét után is tudjam végezni ezt a hivatást, hiába gördítik az utunkba ezeket az akadályokat, megyünk tovább. Ha az alkalmazottak számát le is kell csökkentsük, reménykedem, hogy az Úristen, valamint a jó emberek segítségével fenn tudunk maradni. Vannak, akik tényleg akarnak segí- teni, és ezt hálával elfogadjuk a túl- élés érdekében, de sajnos nem tudják pótolni a kiesett állami támogatást. Havonta a fizetéseket, adókat, épületfenntartást, mindenféle költségeket összeszámolva 11 ezer eurós költségeink vannak. Állataink vannak, gazdálkodunk, és most azon gondolkodunk, hogy saját vállalkozást nyissunk, aminek a bevételéből a Szent Erzsébet Társulás meg tud élni, de sajnos ez nem egyik napról a másikra történik. Saját forrásokat kell keressünk, hogy legalább azok a gyerekek, akiket nevelünk most, itt maradhassanak mind. Menyhárt Borbála / Népújság (Marosvásárhely) 2017. augusztus 20.Külhoni Magyarságért Díjat vett át Kolozsváron Horváth Anna, Kató Béla és Tamási ZsoltAz államalapítás ünnepén Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke nevében Pótápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár átadta a Külhöni Magyarságért Díj elismeréseket az erdélyi díjazottaknak a kolozsvári főkonzulátuson. Horváth Anna, a kincses város volt alpolgármestere, Kató Béla püspök és Tamási Zsolt József történész részesültek a kitüntetésben. Pótápi Árpád János államtitkár Dobó István gondolataival kezdte beszédét, miszerint „a falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében”. Az elöljáró szerint ma is ez nemzeti megmaradásunk legnagyobb titka. A magyarok ereje soha nem a fegyverekben, a lélekszám fölényében vagy a haragos gondolatokban rejlett, hanem a lélekben, magyarázta. „A Külhoni Magyarságért Díj elnyerői a tavalyi és az idei évben is olyan erdélyi példaképek, akik nem hátráltak meg a nehézségek idején, magyarságukat vállalva tették azt, ami rájuk bizatott” – mondta az államtitkár. Hozzátette, a közösség sikerét soha nem a győzelemben, hanem a helytállásban kell mérni. „Ma három olyan ember áll előttünk, akik súlyos küzdelmeket vállaltak és hordoztak a magyarságért” – szólt a díjazottakról, akiket arról biztosított, hogy nincsenek egyedül a küzdőtéren. Pál apostol üzenetével zárta köszöntőjét, eképpen: „üldöztetünk, de el nem hagyatunk, tiportatunk, de el nem veszünk.” Horváth Anna laudációjában elhangzott: a csíkszeredai születésű, jogász és közgazdász végzettségű díjazott egy olyan család leszármazottja, amelyben a köz szolgálatának hagyománya nemzedékről nemzedékre szállt, Nagy Benedek 1956-os elítélt gyermeke. Doktori fokozatot földrajz szakon szerzett. Egyetemi éveiben Magyarország Bukaresti Nagykövetségén fordítóként dolgozott, első munkahelyét a román kormány 1997-ben létrehozott Kisebbségvédelmi Hivatalában szerezte. 2007-ben államtitkárnak nevezték ki, 2012–2016 között Kolozsvár alpolgármestere volt, a tisztségről 2017-ben lemondott, miután befolyással való űzérkedéssel vádolták. 2015 óta a Kolozsvári RMDSZ elnöke. Munkássága során bebizonyította: a nehezen értelmezhető törvénykezések ellenére sem szabad meghátrálni. Kató Béla püspök Barátoson született, a teológia elvégzése után ugyanitt teljesített szolgálatot. A laudációban úgy fogalmaztak, a nemzetpolitika ő maga, hiszen hitelesen képviseli mindazt, amit nemzetpolitikának nevezünk. Elhangzott: minden erdélyi városban ott látjuk a püspök úr keze nyomát, de ő maga azt vallja, hogy az épületek semmit sem érnek, ha nincs, aki élettel megtöltse azokat. Lelkészi szolgálatának nagy részét Illyefalván töltötte. A Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány és az Illyefalvi Gyermekfalu megalapítója. Abban hisz, hogy csak a közösségi élmény tarthatja itthon az erdélyi magyarokat. Tamási Zsolt József történelem szakon szerzett diplomát, a BBTE és a marosvásárhelyi Sapientia EMTE óraadójaként is dolgozott. 2015 óta a Marosvásárhelyi Római Katolikus Líceum címzetes tanára és igazgatója, oktatásszervezőként és vallásoktatási módszertanosként is tevékenykedett. 2016-ban a Korrupcióellenes ügyészség hatósági felügyelet alá helyezte, azt kifogásolva, hogy annak ellenére járult hozzá a líceum működéséhez, hogy tudta, az intézmény nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az MTA és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság tagja is volt. „Elévülhetetlen érdemeket szerzett a tudomány és az oktatás területén” – összegeztek a laudációban. Tasi Annabella / maszol.ro 2017. augusztus 20.Nem csak beszédre van szükség, hanem cselekedetekre! – Szent István ünnep Fehér megyébenA Fehér megyei, Tompaháza községhez tartozó, Lőrincrévén tartották idén, vasárnap augusztus 20-án a Szent István ünnepet. A nagyszámú közönség nem fért be a falu kis református templomába, így a templom előtti téren elhelyezett padokon hallgatták az ökumenikus Istentiszteletet. Gudor Kund Botond, református esperes, Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt első leveléből idézett, miszerint most is szilárdok és rendíthetetlenek kell maradjunk. A szilárdság nem jelent mást, mint fogadalmaink, ígéreteink megtartását. Sajnos sokszor mondjuk ki, hogy „ígérem és akarom” de könnyedén elfelejtjük e két szót s nagyon sok döntés, változás áll e két kis szó betartása mögött. Az esperes úr szerint „aki nem vállalja ígéreteit, eltűnik a történelem színpadjáról.” S valóban úgy van, mivel a történelem során sok ígéret elveszett, s népek sorsai alakultak a fogadalommal ellentétben. Oláh Zoltán professzor elmondta, hogy egy közösségben fontos a megbocsátás és az összefogás! Példának I. László, Szent László királyt hozta fel, aki átlépett személyes érdekein, s szorgalmazta első keresztény királyunk, István szenté avatását, annak ellenére, hogy nagyapját, Vazult, István király megvakíttatta. Dimény József, alsófelsőszentmihályi unitárius esperes úr, hangsúlyozta, hogy nem csak beszédekre, hanem cselekedetekre van szükség, mert a cselekedetek határozzák meg életünket, jövőnket s a ránk bízott örökséget meg kell őriznünk és tovább kell adjuk. Ezek után, Horhát Miklós, a lőrincrévei református lelkipásztor köszöntötte a jelenlévőket, s bemutatta az egyházközség rövid történetét, illetve Holányi Julianna festőművész „Szent István napok a Fehér megyei mélyszórvány-templomokban (2003-2017)” című tusrajz kiállítását. A templom előtti téren, Dr. Lőrincz Helga a Fehér megyei RMDSZ elnöke köszöntőbeszédében, I. István királyt méltatta, s kiemelte, hogy „azt az embert ünnepeljük aki megteremtette a magyar hazát, s ezer éve ezen a környéken magyarul beszélhetünk, magyarul énekelhetünk, s ünnepelhetünk. Száz éve, azt mondták nekünk, hogy ettől, arrafele is ugyanígy szabadon ünnepelhetünk. Azt ígérték nekünk, hogy igaz, átcsatolnak, de mi maradhatunk, olyanok lehetünk, amilyenek voltunk és most száz év elteltével azt mondják nekünk, hogy ünnepelni kell, mert ha nem, akkor nem tisztelünk. Engem úgy tanítottak, gyermekkorom óta, hogy a tiszteletet ki kell érdemelni, azt kell tisztelni aki megérdemli, hogy tiszteljük és akkor kell ünnepelni, mikor okunk van rá! Nekünk ma okunk van ünnepelni, március 15-én is okunk volt ünnepelni és akárhányszor okunk lesz rá, ünnepelni fogunk, örülni fogunk annak, hogy vagyunk és ígérjük azt, hogy leszünk. Száz év távlatából azt mondhatjuk, hogy megfogyatkozva bár, de itt vagyunk és ígérjük, hogy leszünk, s tesszük azt, amit tennünk kell szeretetben, mosolyogva és együttértésben. Meg kell tanítsuk a fiatal nemzedéket arra, hogy jó itt élni, a mi feladatunk az és a mi kötelességünk, hogy élhetővé, széppé és lakhatóvá tegyük Erdélyt.” Dr. Demény Piroska, professzor asszony, a Fehér megyei RMDSZ nevében mondott ünnepi beszédében, elmondta, hogy: „e nap, az államalapítóról és a nemzetről szól, s mindarról ami összeköt minket. A lehetőségek kapuja, csak azok előtt nyílik meg, akik előrelátó tervekkel, bátor és okos tettekkel módot látnak hozzá, álmaik valóráváltásához. Szent Istvánt, és akkor élő magyarokat is az tette naggyá, hogy élni tudtak a lehetőséggel, az államalapítás lehetősége más népek számára is adott volt, s akik nem éltek vele, azokat jórészt szétmorzsolta a történelem. Nem kis büszkeség, hogy mi magyarok az államalkotó nemzetek közé tartozunk.(...) Szent Istvánt nem a hadjáratai, nem a csatákban aratott győzelmei tették naggyá, hanem az alkotó tevékenysége, a közigazgatást szervező munkája, teremtő gondoskodása. Ha az ő példáját követjük, idővel elmondhatjuk majd, hogy olyan városban, olyan megyében, olyan településen élünk, ahol csak másképp gondolkodó emberek vannak, ahol közös sorsú párbeszéd eredménye, ahol gáncsoskodás helyett, valódi építés és fejlesztés zajlik, ahol civilnek és pártpolitikusnak egyaránt megvan a becsülete és arról folytatnak eszmecserét, hogy mit és hogyan lehetnek jobban tenni. Teremtsünk békés és szélsőségmentes közéletet, hiszem és bízom benne, hogy egy valódi közösség ezer év távolságából is képes meghallani és meghallgatni Szent István üzenetét!” Az ünnepi beszédek után a helybeli fiatalok szavalatai következtek, majd a rendezők egy kis szeretetvendégségre hívták meg az ünneplő közösséget. Remélhetőleg, a mai ünnep üzenetét mindenki meghallja nemcsak a szórványban, hanem a Kárpát-medencében s az elkövetkező években, nemcsak beszédeket, ígéreteket fogunk hallani, hanem közösségépítő cselekedetek szemtanúi is lehetünk, hogy egy évszázad múlva is a nemzeti ünnepek alkalmával a magyarság nagyszámban együtt ünnepelhessen. Érsek Attila / Erdély.ma 2017. augusztus 21.Tartalmas ünnep Szent István király tiszteletéreSzent István királyra emlékezhetett a Brassó megyei magyar közösség augusztus 19-én és 20-án. Az első magyar király tiszteletére idén több újdonsággal szolgáltak a szervezők: kétnapos programot terveztek az eddigi egy helyett, első alkalommal került sor ökumenikus kenyéráldásra, továbbá a hagyományos program kiegészült egy modern előadással, illetve idén szerveztek először Szent István-napi ünnepséget augusztus 20-án. Ünnepi szentmisén emlékeztek augusztus 19-én a Brassó-Belvárosi Szent Péter és Pál Római Katolikus Templomban. A misét Birton Róbert-Attila segédlelkész és Farkas Ervin, a Jézus Szent Szíve plébánia segédlelkésze tartották, akik az egyetemesen elismert szent király által vallott értékeket emelték ki. A megemlékezés az idén újdonságnak számító ökumenikus kenyéráldással folytatódott a főgimnázium udvarán található Széchenyi István emléktáblánál, ahol Kovács Attila, megyei RMDSZ-elnök, illetve Ambrus Izabella, a Brassó megyei magyarok parlamenti képviselője mondott köszöntőt. „Augusztus 20. a hálaadás, az öröm ünnepe, mivel az új kenyér megszentelése is ekkor történik. Jó alkalom arra, hogy hitünket megerősítsük: azt a hitet, amelyre alapozhatunk a közösség- és jövőépítésben. Ma hálát adhatunk a kenyérért, a mindennapi betevőért, hiszen ez biztonságot ad emberi létünkhöz.” – mondta el Ambrus Izabella. Az ökuménia jegyében Bálint László és Ménessy Miklós református lelkészek, Szász Ferenc unitárius lelkész, Birton Róbert és Farkas Ervin katolikus segédlelkészek áldották meg az új kenyeret, amelyből a résztvevők kostolót kaptak. A Három szín című verset szavalta el Pál Imre bácsi, aki kitartóan elviszi minden magyar nemzeti ünnepre saját készítésű magyar zászlóját. Folytatásként az RMDSZ, az Áprily Lajos Főgimnázium, a Brassói Turista Egyesület, a Történelmi Vitézi Rend Négyfalusi osztályának képviselői helyeztek el koszorúkat tiszteletük jeléül Széchenyi István emléktáblánál. Végül a magyar és székely himnusz eléneklésében közreműködött a Brassói Magyar Dalárda. Az augusztus 19-ei program zárásaként Marosán Csaba, kolozsvári színművész mutatta be Arany János születésének 200. évfordulójára készített műsorát az Áprily Lajos Főgimnázium dísztermében. Különleges előadásán úgy vezette végig a közönséget Arany életútján, hogy egy eddig ismeretlenebb, derűsebb, humorosabb arcát villantotta fel, így volt nevetés, közös szavalás és interaktív közönségkérdések is. Végül a kolozsvári színművész ajánlásával levetítették a Szent László legenda című rövidfilmet, amely szabadon megtekinthető a Youtube online videókezelő oldalon, a Kolozsvári Magyar Napok csatornán. Augusztus 20-án, az első Szent István-napi ünnepségen Kovács Attila, megyei RMDSZ-elnök köszönötte a több mint 150 személyes közönséget. Öt kiemelkedő személyiség, Szent István király, Szent László király, Arany János költő, Áprily Lajos, Brassóban született költő és Lendvay Éva, tavaly elhunyt brassói magyar költő kapcsán kiemelte, hogy ahogyan ők, mi is mind alakítjuk jelenünket, értéket teremtve a saját jelenünkben és környezetünkben. Továbbá kifejtette: „köztünk, Brassó megyei magyarok közt is vannak értékteremtő munkát vállaló személyek, akikre oda kell tudnunk figyelni. Mindennek a lényege az odafigyelés. Úgy gondolom, hogy ma, amikor az ünnepség a helyiekről szól a helyi magyar közösségnek, együtt figyelünk oda egymásra, értékeinkre, értékteremtő személyiségeinkre. A figyelem gondoskodás, törődés, közvetett módon pedig a közösségünk fennmaradását is jelentheti.” A közösségépítő munkáért való hála jeléül tizenegy díjat vehettek át Brassó megyei szervezetek képviselői. Olyan személyek ők, akik szinte függő módjára vállalnak felelősséget a magyar kultúráért, oktatásért, a magyar gyerekekért, a hagyományokért, a műemlékekért, a magyar nyelvért, a magyar médiáért. A Brassó megyei magyar közössért díjat Kovács Attila átadta a 105-ös Szemlér Ferenc Cserkészcsapatnak – a díjat átvette Szőcs József, az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesületnek – a díjat átvette Házy Eszter, az Áprily Lajos Főgimnáziumnak – a díjat átvette Antal Annamária iskolaigazgató és Petki Pál, volt igazgató, a Barcasági Csángó Alapítványnak – a díjat átvette Gócza István, a Brassai Magyar Adásnak – a díjat átvette Bálint Ferenc, a Brassói Erdélyi Kárpát Egyesületnek – a díjat átvette Kovács Lehel és Szász Ágnes, a Brassói Lapok Alapítványnak – a díjat átvette Ambrus Attila, a Brassói Magyar Dalárdának – a díjat átvette Varga Pál és Imre Zsuzsa, a Felfalusi Kovács Antal Alapítványnak – a díjat átvette Dobolyi István, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaságnak – a díjat átvette Szente László, a Reiff István-Búzavirág Alapítványnak – a díjat átvette Reiff Zsuzsa. A díjátadó után kezdődött a kulturális műsor, amely keretein belül helyi fellépők, fiatal tehetségek ünnepi előadását tekinthette meg a közönség. Bodor Anita, 12-es tanuló különleges átéléssel szavalta el Sík Sándor Szent István-himnusz című versét, majd Boldi Tihamér és Ferencz Nagy Zoltán, 10-es tanulók olvasták fel Szent István király Imre herceghez írt intelmeit. Páll Beatrice egyetemista önállóan készült az ünnepre az általa választott éneksorral, a nézők egy fiatal tehetséget láthattak a színpadon. Az egyedi mozgásukról és hangzásukról ismert Tatrangi Boricások táncelőadásával folytatódott a műsor, majd egyperces csenddel emlékeztek a nemrégiben elhunyt boricás fiatalra, Váncsa Zsoltra. Végül, az ünnepi program méltó zárásaként a nagy múltra visszatekintő Búzavirág Néptáncegyüttes mutatta be zenés és táncos műsorát. Dicséret illet minden közreműködőt, akinek köszönhetően tartalmas, színvonalas megemlékezésen és ünnepségen vehetett részt a helyi magyar közösség. Az esemény főtámogatója az RMDSZ – Communitas Alapítvány, szervezője a Brassó Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács. brasso.rmdsz.ro 2017. augusztus 21.Erdélyi példaképek: nem a győzelem a fontosNemzeti ünnepünk alkalmából ma a Kolozsvári Magyar Főkonzulátuson a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Potápi Árpád János nyújtotta át a Külhoni Magyarságért Díjakat az erdélyi kitüntetetteknek. Dobó István egri várkapitány szavait idézte: „a falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében”. A folytatásban elmagyarázta: a díj elnyerői olyan erdélyi példaképek, akik nem hátráltak meg a nehézségek idején, hanem kiálltak az erdélyi magyarságért. „Ma három olyan ember áll előttünk, akik súlyos küzdelmeket vállaltak és hordoztak magyarságukért. Akik azáltal váltak igazi példaképpé, hogy nem hallgattak, amikor szólni kellett és nem tétlenkedtek, amikor a magyarság ügye cselekvést kívánt.” „Az igazságért való harchoz ma is, akárcsak közös történelmünk során oly sokszor, az a biztos tudat adhat igazi erőt, hogy bárki is áll ki magyarságáért, lélekben egy emberként áll mögötte az egész nemzet” – jelentette ki az államtitkár, biztosítva a díjazottakat közösségük, nemzettársaik és a Magyar kormány támogatásáról. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy más nemzetekkel szemben nekünk, magyaroknak nem az a példakép, aki nyer, hanem aki minden gátló körülménnyel dacolva harcol az igazságért, aki nem futamodik meg a feladat elől, nem ijed meg a támadás erejétől. „A győzelemhez azonban mindnyájunkra szükség van, mert csak együtt teljesíthetjük be a Pál apostoli igét: Üldöztetünk, de el nem hagyatunk, tiportatunk, de el nem veszünk” – zárta beszédét Potápi. A három kitüntettet Albertné Simon Edina konzul méltatta, majd az államtitkár rendre Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármesternek, Kató Béla református püspöknek és Tamási Zsoltnak, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatójának nyújtotta át a díjakat. Balázs Bence / Szabadság (Kolozsvár) 2017. augusztus 23.Torontálkeresztesi templombúcsú és az újkenyér megáldásaA torontálkeresztesi római katolikus templom védőszentje Szent István király, a magyar nemzet első embere, nemzetünknek tündöklő csillaga és a kereszténység terjesztője a Kárpát-medencében. Az ünnepi szentmisét augusztus 20-án, vasárnap ft. Heinrich József esperes és ft. Tepffenhardt István ny. plébános celebrálta, aki ünnepi beszédében elmondta: ,,Öröm bejönni ebbe a templomba, amely tavaly ünnepelte a századik jubileumát. Öröm bejönni ebbe az Isten házába, amely ilyen szépen fel van díszítve és annyi áldozat árán törődnek vele és ápolják ezt az isteni lakot. Szent Pál arról is beszél, hogy van egy másik templom, a lélek temploma, legalább olyan nagy öröm, hogy a lelkünk temploma tiszta, mint amikor bejövünk ebbe az isteni házba”. A szertartás végén ft. Heinrich József esperes megköszönte paptestvérének – aki 1968 óta a barátja, volt iskolatársa, a papi szemináriumot is együtt végezték és az életben mindig kisegítették egymást – a szolgálatot. Ft. Tepffenhardt István háromszáz kilométer távolságból érkezett a Bánságba, hogy együtt lehessenek, együtt imádkozzanak és ünnepeljenek. Prédikációjában felhívta a hívek figyelmét Szent István királynak a fontosságára, mert nélküle ma talán nem is lenne magyar nemzet, és ha nem maradunk meg az ő hitében, akkor elveszünk. A szentmise végén a papok megáldották életünk mindennapi táplálékát, az új- kenyeret, melyet a jelenlévők között szétosztottak. Már hagyománnyá vált a Szent István király ünnepéhez legközelebb eső vasárnapon – ebben az évben Szent István ünnepe éppen vasárnapra esett – az újkenyér megáldása Óteleken. Az óteleki egyházközségben hálát adtak mindazoknak a munkájáért, akik szántottak, vetettek, őröltek, dagasztottak, sütötték a kenyeret, hogy az illatos ajándék, mindennapi táplálékunk asztalunkra kerüljön, melyre Isten szent fiának keresztjét rajzoljuk fogyasztás előtt és hálás szívvel és örömmel fogyasztjuk. Szent István ünnepén ft. Heinrich József esperes és ft. Tepffenhardt István megáldotta és felszentelte az óteleki parókia által adományozott újkenyeret, melyet szertartás után felszeleteltek és elosztottak a jelenlévők között. Molnár Géza / Nyugati Jelen (Arad) 2017. augusztus 25.Néhai Incze Pál honvédrőlNem jelenthette az újság a halálhírét, épp aznap nem jelent meg a Háromszék, mert ünnep augusztus 15-e. Ellenben Incze Pál családja számára e nap szomorú volt, mert akkor temették a 93 esztendőt megélt férjet, édesapát, nagyapát és mindenki által szeretett, 33 évig tanító bácsit, aki magát a nemzet napszámosának vallotta. Egy olyan embernek az élete fejeződött be, aki a szeretet oltárán áldozott. Méltó róla megemlékezni, mert majdnem egy század elmúlásának tanúja volt. Milyen sok mindent hozott az eltelt XX. század, és egyben vitt magával az elmúlt száz év! Az első világháború gyászos emléke, majd egy kevés öröm 1940-ben, hogy azt kövesse a II. világháború fájdalma és nyomorúsága. Incze Pál 1924-től 2017-ig sok mindent átélt és hordozott, ám egy 2014-ben megjelent írása szerint ,,nincs gyűlölet, csak fájdalom”. Nagyon sokan nem értesültek haláláról, mégis számosan megjelentek a temetésén annak bizonyságául, hogy mit jelent úgy élni, ahogy Incze Pál tanította azt a 650 gyermeket az iskolában, akik könnyes szemmel búcsúztak tőle. Boldogok a szelídek – hangzott el Szemerján. Milyen más lenne az egész élet a földön, ha nem volna acsarkodás, irigység, gyűlölet! Szárazajtán a szülőfaluba hazaérkező lelket az ,,Őrhelyemre állok...” ige fogadta. Incze Pál valóban az őrhelyén állt egész életében. Alig fejezte be a középiskolát a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumban, nem az egyetemre hívó szó hangzott felé, hanem ceruza helyett fegyvert kellett fognia és indulnia a frontra. Ott az Úz völgyében is derekasan helytállt, és egész Németországig, 1945. május 9-éig becsülettel szolgálta hazáját. 1945-ig tartott a küzdelme, és 1948 júniusában érkezett haza szomorú fogságából, a Szovjetunióból. Miután hazakerült, megfogta két kisfia kezét, és éveken keresztül együtt mentek az Úz völgyébe, hogy megmutassa gyermekeinek is azt a helyet, ahol 1944-ben kiömlött bajtársai, a magyar honvédek szép piros vére. Nem 1989 után, hanem 1960 után jártak oda, amikor veszélyes volt megállni és könnyet hullatni a régi őrhelyen... Hűséges volt esküjéhez haláláig. Szelídség, hűség, jóság, szeretet jellemezte életében. Hisszük, hogy így marad meg emléke mindannyiunk szívében. ,,Minden dolgotok szeretetben menjen véghez” – írta egykor Pál apostol. Hiszem, hogy ezt az üzenetet hagyta reánk néhai Incze Pál. Legyen vigasztalásunk, hogy ilyen elöljáróink voltak, és hitünk szerint kell hogy legyenek. Mi pedig a tanító bácsitól, Szárazajta utolsó magyar honvédjétől búcsúzunk a tisztelet, szeretet, kegyelet jegyében. Incze Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. szeptember 9.Megújult istenháza ZágonbanKettős ünnepet ült tegnap a zágoni római katolikus egyházközség: a hagyományhoz híven Kisboldogasszony, Szűz Mária születésének napján zajlott a templom búcsúja, ugyanakkor az ünnepi istentisztelet alkalmával megáldották a belsejében teljesen megújult istenházát. A szentmisén szűkösnek bizonyult a templom, több mint kétszázan, egyházi és világi elöljárók, meghívottak, vendégek, helybéliek vettek részt a ceremónián. A szentmisét nm. és ft. Tamás József püspök celebrálta. A zágoni ősi katolikus templom a reformáció idején azok birtokába került, akik áttértek az új hitre. 1760-ban épült a kis megmaradt közösségnek egy kápolna. 1822-ben húzták fel a jelenlegi templomot, amely azóta ezt a kis közösséget szolgálja, és amelyet a búcsú ünnepére szépen felújítottak. Hála és köszönet a felújításért elsősorban a fiatal lelkipásztornak (Hölgyes Pál Zsolt zágoni plébánosnak – szerk. megj.), akinek gondja volt arra, hogy Istennek ez a temploma Istenhez méltó legyen. Hála és köszönet mindazoknak, akik anyagilag támogatták a felújítást, az adományokért, melyekből sikerült ezt a munkát elvégezni – mondta a püspök, majd szentelt vízzel áldotta meg a templomot és a benne lévőket. A szentmisét követően Hölgyes Pál-Zsolt mélységes meghatódás közepette számolt be a templomjavítás körülményeiről, és köszönetet mondott mindazoknak, akik valamiképpen, anyagiakkal vagy kétkezi munkával hozzájárultak a munka sikeréhez. Elsősorban az egyház tulajdonában lévő erdőkből származó jövedelemből (139 ezer lej), a megyei tanácsnál megnyert pályázatból (30 ezer lej), adományokból (1540 lej) és sok támogató hozzájárulásából sikerült fedezni a kiadásokat – sorolta. A szentmisén közreműködött a Búzásbesenyőről érkezett Gaudate vegyes kar Szakács Zoltán karnagy vezetésével, a kántori teendőket Fórika Balázs végezte. A plébános érdeklődésünkre elmondta, a zágoni báró Szentkereszti család által építtetett templom soha nem esett át ilyen mértékű belső felújításon. A változásra szükség volt, az ajtókon, ablakokon befújt a szél, a faanyagot könnyező gomba emésztette, a templom belsejének minden része a felújítás szükségességét mutatta. Az is igaz, hogy már három évvel ezelőtt, amikor zágoni plébános lett, gondolkodni kezdett a szükséges munkálatokról – vázolta az előzményeket. Májusban kicserélték az ablakokat. Fakeretes, hőszigetelő üveggel ellátott ablakokat szereltek a régiek helyére. Az ablakok szemi-vitráliák, a három réteg üvegből a középső csiszolt és festett. Az öt nagy ablakra Szent Péter és Pál, Szent István és László királyok, valamint Márton Áron püspök alakja került. A sekrestye ablakára Szent Tarzicius, a ministránsok védőszentje került. A kóruskarzat két ablakára Szent Cecíliát, az egyházi zene védőszentjét, illetve a templomépítő Szentkeresztiek címerét festették – utóbbit a családból származó Bokor család készítette. A Szentkereszti leszármazottak ezúttal a templom melletti családi kripta homlokzatát is felújíttatták, a kényes munkálatot Rab Imre Dindi vezette. Megtisztították az 1822-ben Veres Márton által festett oltárképet, újrafestették és aranyozták az oltárt, szószéket, az orgonát – ezt 1885-ben készítette Kolonics István, 170. alkotásaként, pontos mása Szilágyerkeden található. A fenti munkálatokat a székelyudvarhelyi születésű Tódor Előd képzőművész végezte. Az orgonát Fórika Balázs kézdivásárhelyi kántor pucolta ki díjmentesen. Felszedték a korhadó fapadlót, alapot öntöttek, a főbejárattól az oltárig és a szentélyben gránitlapokkal rakták ki a padlót, az ugyancsak vadonatúj padok alá deszkapadló került. Felújították a teljes villanyhálózatot, a falakat védő hálóval borították, alapozták, majd festették. Vigyázva a régi és új egyensúlyára, megtartották a főbejárat és a sekrestye belső ajtóit, ezeket Hölgyes saját kezűleg újította fel. A templomi ceremóniát ünnepség követte, a résztvevők a Mikes Kelemen Művelődési Házban gyűltek össze, a vendégeket Kis József polgármester házigazdaként fogadta. Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. szeptember 12.Tizedik tanévét kezdte a tordai Jósika-líceumTizedik tanévét kezdte meg ma a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum. A tanintézet, amelynek létrehozását több éves küzdelem előzte meg, ma 264 gyermeknek nyújt második otthont. Józan Erzsébet igazgatónőtől megtudhattuk: a Tordai Református Egyházközség tervei között szerepel, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület jóváhagyásával a tordaiak által csak piros iskolaként emlegetett épület udvarára új épületet húznak fel, amelyben óvodai és bölcsődei csoportok kapnak majd helyet. Az ótordai református templomban megtartott ünnepi istentiszteleten Józsa Lajos unitárius lelkész hirdetett igét, és buzdította a fiatalokat sportszerűségre, becsületes munkára. Józan Erzsébet iskolaigazgató lapunknak adott nyilatkozatában elmondta: az iskola eleget tett eredeti küldetésének, azaz biztosítja a színvonalas anyanyelvi oktatáshoz a feltételeket. Kihívásnak az eddigi eredmények megőrzését és fejlesztését tekinti az igazgató. Józsa Lajos unitárius lelkész hirdette az igét az ótordai református templomban a Jósika-líceum tanévnyitó ünnepségén. – Küzdelmünk nem volt hiábavaló. Öröm és Isten iránti hála tölti be ma szívemet, mivel megsegített bennünket az úr. A mai fiataloknak, diákoknak a Sámuel könyvében és Pál apostol leveleiben megfogalmazottakat ajánlom a figyelmébe, miszerint küzdjenek állhatatosan, a szabályokat betartva, tiszta erkölcstől vezérelve. Érdemes tisztességesen tanulni, küzdeni, mert csak így lesz Isten áldása munkánkon, így lesz valódi az önbecsülésünk. Nem tudjuk, mit tartogat számunkra ez a tanév, de bízzunk Istenben! – összegzett Józsa Lajos unitárius lelkész. Barabás János magyar konzul arra emlékezett, hogy erdélyi konzuli szolgálata során első közszereplése ezelőtt kilenc évvel, a tordai Jósika-líceum első tanévnyitóján volt. – A Jósika-líceum létrejötte a magyar közösség összetartozásának fontossága. Amit elértünk az iskolaalapítással Tordán, nagyon fontos, becsüljük meg, és fejlesszük tovább – buzdított Barabás János konzul. Batiz Elly tanfelügyelő az együttlét öröméről, az egymásnak való segítségnyújtásról értekezett. Felolvasták az RMDSZ Kolozs megyei szervezete elnökének, Csoma Botondnak a beszédét, aki arra figyelmeztette a gyerekeket, hogy a tanulással saját életüket alapozzák, álmaikat valósítják meg. Csép Leylla, az RMDSZ tordai szervezetének elnöke az elért megvalósítások fejlesztésének fontosságát hangsúlyozta. Az előkészítő osztályos gyerekek hagyományos tordai pogácsát kaptak, szavalat és ének következett. – A sikeres munka feltétele az összefogás, a bizalom és a felelősségteljes munka. Olyan iskolát hoztunk létre, ahova a gyerekek szívesen járnak, mert egyéni képességeiket kibontakoztathatják. Kérem a szülőket, bízzanak bennünk – mondta Józan Erzsébet iskolaigazgató. Az ünnepséget követően a tordai Jósika-líceum igazgatója lapunknak azt nyilatkozta: az ótordai református egyházközség az Erdélyi Református Egyházkerület püspökségének segítségével új épületet szándékoznak felépíteni, ahol óvodai és bölcsődei csoportokat hoznának létre étkezdével a tordaiak által piros iskolaként emlegetett épület udvarán. Az épületben a Jósika-líceum elemi osztályai működnek. Ha ez a terv megvalósul, akkor az elemisták, akik részt vesznek a délutáni foglalkozásokon, ott is ebédelhetnének. Az engedélyeztetés most van folyamatban. Az igazgató beszámolt egy, a Világbank által finanszírozott négyéves lejáratú ROSE-projektről is, amelynek keretében a 70 ezer eurós támogatásban részesülnek. – A fentebbi összeg 20 százalékát iskolafejlesztésre költhetjük, ami lehet építkezés is, de mi tanfelszerelés vásárlására, a jelenlegi laboratóriumok korszerűsítésére, szaklaboratórium fejlesztésére fordítjuk. További 20 százalékot extracurriculáris tevékenységre használhatunk fel, és a szülőket is bevonhatjuk ezekbe a tevékenységekbe. 2018-ban nyári tábort szervezünk Nagyváradon, 2019-ben Bukarestbe, Moldvába és Havasalföldre látogatunk kirándulás keretében, 2020-ban Kalotaszentkirályon újabb tábort szervezünk, ahol a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem BBTE oktatói tartanak előadást tanulóinak, 2021-ben pedig hasonló táborra kerül sor Torockón. A megpályázott összeg felét a diákok fejlesztésére fordítjuk: a foglalkozások során felkészítjük őket az érettségire. A lebonyolítási, menedzsmenti költségekre 10 százalékot fordíthatunk – tájékoztatott az iskolaigazgató. Józan Erzsébet szerint a tordai Jósika-líceum betöltötte kilenc éve megfogalmazott küldetését, azaz biztosítja a tordai és környéken – Tordatúron, Szentmihályon, Sinfalván, Aranyosgyéresen, Aranyosegerbegyen – lakó gyermekeknek az anyanyelven való tanulás lehetőségét, a magyarságtudat ápolását. Kihívásnak az eddigi eredmények megtartását és fejlesztését tartja Józan Erzsébet, amelynek sarkalatos pontja a diáklétszám biztosítása. Az igazgató hozzátette: többször előfordult, hogy tordai vagy környéki gyereket Kolozsvárra írattak a szülők, mert így látták jónak, de olyan esetre is volt példa, hogy a vidéki tanintézet helyett, ahol összevont osztályok működtek, a tordai Jósika-líceumot választották a szülők. Az iskolák közti elszívó hatás létezik, ám nincs semmilyen mód, amivel azt szabályozni vagy megszüntetni lehetne. Szabadság (Kolozsvár) 2017. szeptember 12.Szívvel-lélekkel a tanulókért (Tanévnyitó ökumenikus istentisztelet)Az iskolai tanévnyitók után a szemerjai református templomban tartott közös, ökumenikus tanévnyitó istentiszteleten vettek részt sepsiszéki pedagógusok mintegy másfél százan. A Gaudeamus közös eléneklése után Péter Sándor, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) háromszéki elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, megjegyezve, évről évre többen jönnek el, s ez jó érzéssel tölti el, mert ez az a hely, ahol ilyen sokan találkozhatnak. Jólesett, hogy mosolyogva érkeztek a pedagógusok, és reményét fejezte ki, az iskolába is mosolyogva mennek, és úgy is jönnek el, azzal a megelégedéssel, hogy sikerült gazdagítani a diákokat. A mosoly mellé szomorúság is beférkőzött, idén is zűrzavaros tanévkezdésben van részük, tankönyvhiányban. Ezért arra biztatta a szülőket, bízzanak a pedagógusokban. Incze Zsolt házigazda református lelkipásztor, esperes Pál apostol rómaiakhoz írott leveléből (15, 7) olvasott fel igét: „Azért fogadjátok be egymást, miképpen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére”. Magyarázatában arra szólította fel hallgatóit, hogy fogadják el önmagukat, egymást, és szívvel-lélekkel adják át a bennük levő tudást úgy, hogy közben a gyerekek jól érezzék magukat az órán. Zelenák József sepsiszentgyörgyi evangélikus lelkész, esperes, püspökhelyettes imában kért áldást az új tanévben az oktatókra és diákokra egyaránt. Incze Sándor nyugalmazott református lelkipásztor, volt esperes felszólított, szeretetre építsük jövőnket, s akkor megmaradunk. Kiss Imre főtanfelügyelő példázattal élve arra buzdította az oktatókat, hagyják a diákok egyéniségét kiteljesedni, és Benedek Elek utolsó mondatával arra ösztönözte, „fő, hogy dolgozzanak”. Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke arra kérte a pedagógusokat, munkájuk alapja az erkölcs legyen. Szabó Margit uzoni iskolaigazgató Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere nevében kitartást kívánt pedagógus kollégáinak, majd a rengetegbeli Ábelhez hasonlítva őket arra ösztönözte, a tiszta gondolatok és tudás fegyverével ne adják fel a munkát, még gondolat szintjén sem. A tanévnyitó istentiszteleten közreműködött a sepsiszentgyörgyi Pro Musica kamarakórus Sipos Zoltán vezetésével, valamint versmondással Bajcsi Orsolya első osztályos mikós tanuló és Incze Melinda magyartanár. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 10.Az Aradi Magyar Napok méltó lezárásaEmlékezetes hangverseny a minorita templomban Amint az Aradi Magyar Napok programjában is szerepelt, az október 6-i megemlékezés-sorozat a belvárosi római katolikus templomban 19 órakor kezdődött koncerttel zárult, amelyen fellépett a budapesti Nemzeti Énekkar, az Angelika Leánykar és az Aradi Filharmonikus Zenekar, Somos Csaba Liszt-díjas karnagy-karmester vezényletével. A templomot megtöltő zenerajongók közül a románokra való tekintettel, a Nemzeti Énekkar képviselőjének a magyar nyelvű köszöntőjét, illetve összekötő szövegeit Matekovits Mihály tiszteletbeli RMPSZ-elnök fordította románra. A műsor a marosvásárhelyi születésű, Európa egyik legnépszerűbb kortárs zeneszerzőjének, Orbán Györgynek a kórusművével indult. A Szabad-e című kórusmű szövegét Bornemissza Péter Prédikációs könyvéből kölcsönözte. Ezt követően a Bukaresti Zeneakadémia híres tanárának, Oláh Tibornak a Szerelem című kórusműve hangzott el. Utána ismét Orbán György-mű, az Esthajnaltájt című hatszólamú, vegyes kari feldolgozása csendült fel. Mivel 2017-ben a zenei világ Kodály Zoltánra emlékezik halálának az 50. évfordulóján, 3 Kodály-mű került előadásra. Elsőként Weöres Sándor soraira, a Norvég lányok című kórusmű, utána a Gyászének című kórusmű, amit John Masefield angol nyelvű szövegére komponált. A harmadik kórusműben Vörösmarty Mihály Ódáját zenésítette meg, Liszt Ferenc halálának az 50. évfordulója alkalmából. A mű előzménye, hogy a reformkor idején, amikor Liszt Ferenc Magyarországra látogatott, Vörösmarty Mihály az Ódával köszöntötte. Az ünnepi koncert Orbán György Ricercare című oratorikus darabjával zárult, amelyben Gráf Zsuzsanna Liszt-díjas karnagy irányításával az Angelika Leánykar és az Aradi Filharmonikus Zenekar, Lisztes László narrátor magyar és román nyelvű közreműködésével Szent Pál Szeretethimnuszát adta elő nagy átéléssel. A mintegy 140-150 énekes és zenész közreműködésével, a szöveg kétnyelvű ismertetésével felcsendült mű méltán aratott nagy sikert, kapott hosszan tartó vastapsot a közönségtől. Bognár Levente aradi RMDSZ-elnök, alpolgármester a nagy sikerű előadás végén köszönetet mondott a Nemzeti Énekkar, az Angelika Leánykar, valamint az Aradi Filharmonikus Zenekar művészeinek, vezetőinek az emlékezetes koncertért, ami méltó lezárása volt az Aradi Magyar Napok idei rendezvénysorozatának. Balta János / Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 31.Közösen cselekedni, megmaradniSepsikőröspatakon együtt ünnepelte a reformációt a református, unitárius és evangélikus egyház, s jó testvérként a római katolikusok is részt vettek az eseményen. Az alkalomból a templomkertben kopjafát lepleztek le. Nagy Adél evangélikus lelkész szószéki szolgálatát a Pál apostol a galátákhoz írt leveléből vett igére támaszkodva végezte. Mint mondotta, az elmúlt fél évezred sok jót hozott, társadalmunk fejlődött, technikai vívmányok sora gazdagítja mindennapjainkat, de bármilyen modern korszak is legyen a jelen, nem vagyunk elégedettek, tudjuk, érezzük, valami nagyon hiányzik lelkünknek. Teljes és szabad életet csak akkor élhetünk, ha az évezredek óta változatlant, Isten szavát befogadjuk szívünkbe – mondotta a fiatal tiszteletes. Nagy Zsolt Attila helybeli református lelkész örömét fejezte ki, amiért az egyházak ezekben a napokban egymás felé fordultak, a hívek ünneplőbe öltöztették szívüket, s közösen kulcsolták imára kezüket. A tiszteletes úgy fogalmazott, bár a jövőt nem ismerjük, nem tudjuk, ötszáz esztendő múlva lesz-e Sepsikőröspatakon magyar és református, unitárius, katolikus vagy evangélikus, de közös feladatunk, hogy megpróbáljunk tenni annak érdekében. „Ne hagyjuk hitünk és magyarságunk, kereszteljünk, konfirmáljunk, eskessünk, használjuk ünnepeinken templomainkat – így tegyünk a következő ötszáz év érdekében” – jelentette ki. Tordai Ernő sepsikőröspataki unitárius lelkész Unitárius reformáció címmel tartott rövid előadásában a valláskialakulásról és az unitarizmus legfontosabb hitelemeiről beszélt, valamint adatokat osztott meg a helybeli egyházközség történelméből. A Bodor Sándor katolikus kántor vezette ökumenikus kórus fellépését követően P. Magyarosi Imola színművész Babits Mihály Miatyánk című versét adta elő. A kedvezőtlen időjárás miatt a templom udvarán leleplezendő kopjafa adományozója, Para Zoltán mérnök is a templomban szólalt fel: bár a sepsikőröspataki közösségtől távol került, de szívében közel van hozzájuk – biztosította őket. A kopjafa készítője, Szabó Árpád a faragás során felhasznált motívumokról beszélve kijelentette: vizet, tulipánt, magyar keresztet, kelyhet, könyvet és a gömböt látunk, de ha azt szavakra fordítjuk, magyarságunkról, élni akarásunkról, egyházainkról és templomainkról mesélnek. Az áldást – ezúttal már kint, a szemerkélő esőben – Mátyás István lelkipásztor, a Sepsi Református Egyházmegye főjegyzője mondta, az egybegyűltek pedig közösen énekelték a székely és magyar himnuszt. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 31.Kerékgyártó Imola: jelen kell lenni az emberek életébenNem az embereknek, hanem Istennek kell engedelmeskednünk, ha nem akarjuk, hogy az egyház elsorvadjon, a templomok bezárjanak – fogalmazta meg Kerékgyártó Imola, a kolozsvári evangélikus egyház ifjú lelkésze. – Az egyház megtartója minden időben maga Isten volt, minden emberi erőfeszítés mellett, vagy épp a kudarcok, tévelygések, bukások ellenére. Az egyház csupán munkatárs, eszköz Isten ügyének, az evangéliumnak a szolgálatában. Feladatunk mindig is az volt, hogy a magvetés, az igehirdetés munkáját végezzük, hogy ennek gyümölcseként Isten és ember között személyes kapcsolat jöhessen létre. A legnagyobb kihívásunk, hogy miközben azon fáradozunk, hogy Isten igéjét az emberek közé vigyük, érthetővé tegyük, ne alkudjunk meg és ne mondjunk le a bibliai igazságokról azért, hogy emészthetőbbé, tetszetősebbé tegyük azt. Ne felejtsük el, hogy nem az embereknek kell engedelmeskednünk, hanem Istennek. Azokban az országokban, ahol lemondtak a bibliai igazságokról, a hitvallásról, az egyház elsorvadt, óriási visszaszorulás tapasztalható meg, gyülekezetek megszűntek, templomok bezártak. Mi nem ezt akarjuk a következő 500 évre nézve. Amit tehetünk, hogy hűek maradunk reformátoraink örökségéhez, a semper reformanda elvéhez. Mindig számot kell vetnünk, az ige tükrében és fényében kell értelmezzük valóságunkat és megválaszoljuk azt a kérdést, hogy mi akadályozza a mindenkori ember és Isten kapcsolatát. A reformáció korában az eltorzult hitigazságok, az anyanyelvűség hiánya volt az akadály. Ezt elhárítva az Isten igéje teret nyert, embereket nyert meg magának. Ha felismerjük, hogy ma mi jelent akadályt, akkor tenni is tudunk. Hogyan ismerhetjük fel az akadályokat? Ha belelátok a mindenkori ember mindennapjaiba. Isten az emberrel mindig ennek hétköznapjaiban találkozott, Mózest a nyáj őrzése közben szólította meg, Mária esküvőre készülve értesült kiválasztottságáról, a tanítványokat Jézus halászás közben hívta el, Pál apostol szolgálata közben hallotta meg a hívó hangot. Egyházként jelen kell lenni az emberek életében, hétköznapjaiban, hogy az ő nyelvén, számára érthető módon tudjam közölni Isten szavát és megteremtsem a személyes kapcsolat lehetőségét. Mert ahol kapcsolat van, ott a beszélgetésre, a kapcsolattartásra is igény van, ott az istentiszteletre és Isten igéjének hallgatására is igény lesz. Mindezt azonban csak Istenre hagyatkozva, ígéreteiben bízva tehetjük meg. Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár) 2017. október 31.Pádár Zoltán: nem működnek a globális megoldás-receptekTudományos pályáról váltott szakmát már a krisztusi koron túl Pádár Zoltán, aki jellemzően katolikus északkelet-magyarországi vidék kisebb településeinek református lelkésze, tulajdonképpen vallási szórványterületen szolgál. Az egyház mai céljai között tartja számon társadalmunk közös szükségleteinek meghatározását, a Szentlélekre való odafigyelést, a munkálkodni kívánó egyháztagokkal való együttműködést, a gyülekezeti tagokkal kialakított személyes kapcsolatokat. – A lutheri reformáció 500. évfordulója kapcsán időszerű és releváns téma az aktuális állapotunkkal való szembenézés, a múlt és a jelen értékelése, valamint a jövőre való tervezés. A kérdés az összes keresztyén felekezetre érvényes, hiszen a statisztikák mindenhol létszámcsökkenésekről számolnak be. A nagy múltú Milánóban – saját katolikus hívei önvallomása szerint – a keresztyének zöme egész életében 3 alkalommal tartózkodik templomban: amikor megkeresztelik, amikor megházasodik és amikor eltemetik. Napjaink Genfje büszkén vállalja és óriásplakátokon hirdeti ateizmusát, mondván, ez azért jó nekik, mert így nem tartoznak senkihez. Kálvin templomában ma 40–50 fő jár az istentiszteletekre. A következő 500 évre való tervezés alapja a reformátorok által megfogalmazott állítás kell hogy legyen: „Ecclesia semper reformari debet” (Az egyházat mindig reformálni kell). Az egyháznak – bármilyen egyháznak – időről időre szüksége van szembenéznie önmagával, a társadalomban betöltött helyzetével és szerepével, erősségeivel és gyengeségeivel. Ezt az igényt a lehető legtökéletesebben a Szentlélekre való figyeléssel lehet megvalósítani; amire Ő elvezet bennünket, azt érdemes megvalósítani, vagy elvetni hitgyakorlatunk vizsgálatakor. Ha nem így kezdünk hozzá a reformálásnak, csupán emberi erőlködés marad, és sok kudarcot él át Isten népe. Sok esetben már a kiindulási alappal is baj van: Nincs vagy nem megfelelő a kapcsolat a Szentlélekkel. Liturgiánkban említjük, megnevezzük Őt, énekeinkben hívjuk Őt, de valójában nem mindenki hallgat Rá. A Lélek ajándékait (1Kor 12,4-11) is sokan negligálják, mondván, a bibliai korokban működtek, de napjainkban nem. Pedig nem ártana jobban odafigyelni a Lélek vezette emberekre, mert rajtuk keresztül – csakúgy, mint régen – ma is tud üzenni az Úr. A prófécia Isten kijelentése az ember számára az elkövetkezendőkről. Nem jelent ki újat Krisztusról, sem a végidőkről, de az előttünk álló évekről, korszakokról, teendőkről van üzenete. Gondoljunk csak Pál apostol missziói útjaira, amikor „irányt váltott” (ApCsel 16,9), vagy meglepő dolgokat javasolt (ApCsel 27,21-26) a Léleknek engedelmeskedve! Az evangélium eljutott Európába, illetve az akkori Birodalom központjába, Rómába! Ha tehát vágyunk az, hogy a protestáns egyházak fennmaradjanak, Istenre kell hagyatkoznunk, Tőle kell útmutatást kérnünk. Nem járható út az az emberi törekvés sem, miszerint globális megoldás-recepteket akarunk megvalósítani. A különböző közösségeknek, társadalmi egységeknek különbözőek az igényeik és a szükségleteik. Vannak ugyan „közös pontok”, hasonló váradalmak, de ezekre veszélyes „általános megoldás-receptet” ráhúzni. Krisztus váltságműve ugyanazt kell, hogy jelentse mindenki számára, de nem mindenkinek ugyanúgy közvetíthető. Maga Jézus Urunk sem egysíkúan munkálkodott az emberek között. Volt, akit elhívott követőjének (Páter, Máté stb.), volt akiket tanított, voltak, akiket szeretetével rehabilitált (Zákeus, Bartimeus, bénák, leprások stb.). Pál apostol ugyanazt, de nem ugyanúgy hirdette pl. Lisztrában, mint Korinthusban vagy Athénban. Kellő alázattal és türelemmel kell tehát az adott közösség felé szolgálnunk. Ebben is segítségünkre adatott a Szentlélek. Személyesebb kapcsolatokon át gyümölcsözőbb a Krisztushoz vezetés A reformátoroknak, bár más-más helyen éltek és tevékenykedtek, voltak közös hitújító céljaik (bibliafordítások, közművelődés, anyanyelvi kommunikáció az egyházban és a világban, diakónia, hitvallási iratok stb.). Az ő példájuk arra sarkallhat minket, ma élőket, hogy meghatározzuk napjaink társadalmainak közös szükségleteit. Erre a feladatra igénybe vehetők hívő szakemberek. Nehézségként fogalmazódik meg sokakban az, hogy ma hogyan lehet az evangéliummal érdemben és érthetően megszólítani az embereket. Úgy gondolom, az apostoli korban sem volt egyszerűbb Jézus Krisztus üzenetét eljuttatni az emberek szívéig. Sőt, sok hasonlóság fedezhető fel azzal a korral. Például ma – úgy tűnik – hatásosabb az egyéni megtapasztalás („Jöjj és lásd meg!”) elősegítése, és a személyes vagy kiscsoportos evangelizáció, mint a nagy tömegek előtti megtérésre hívó beszéd. A nyilvános alkalmakra is nagy szükség van, de az igazán hatékony Krisztushoz vezetést én a személyesebb szintű kapcsolatokon keresztül látom gyümölcsözőbbnek. Éppen az individualizáció felerősödése indukál sok gyülekezetben szolgálni vágyó egyháztagokat. Nagy kincs az ilyen hívő, sok terhet hordozhat együtt a lelkészekkel vagy vállalhat át tőlük, és nem utolsósorban erős kötődést munkál a hívőben a közösség felé azáltal, hogy értékesnek, hasznosnak éli meg önmagát a gyülekezetben. Számos kiégés, öngyilkosság, kiábrándulás (lelkészi szolgálat elhagyása) fémjelzi a lelkészi szolgálattevők terheltségét. Ezt okozhatja a lelkész tévképzete (csak akkor működnek a dolgok a gyülekezetben, ha ő ott van, ha ő végzi azokat), illetve a hívek helytelen elvárása („csináljon mindent a lelkész, az a dolga”). A fiatalokra, mint a jövő generációjára különösen oda kell figyelni. Az ő igényeik merőben eltérőek szüleik, nagyszüleik generációiétól. Rugalmasan kezelve, szolgálni engedve őket el lehet fogadtatni velük az idősebbek másságát, a „régi” protestáns szokásokat, hagyományokat. A hittudomány fontos. A bibliai kijelentéshez ragaszkodó tézisek szintúgy. Lényegi kérdés abban van, hogyan valósítjuk meg, hogyan visszük át a gyakorlatba hittételeinket. Az egymástól különböző irányvonalak már az apostoli korban is nyilvánvalóak voltak a keresztyénségen belül. Más volt a lelkülete pl. az efezusiaknak, mint a korinthusiaknak stb. Napjainkban is megjelenik és egymás mellett él – különösebb szakadástól mentesen – több, különböző kegyességi irányzat (pl. tradicionális, karizmatikus). A szakadás akkor következik be, ha rideg elhatárolódás mutatkozik az egyes irányzatok képviselői között. Ennek be nem következtéért küzdenünk kell, nem kétséges. Ha megértjük és elfogadjuk Pál tanítását a „Krisztus testéről” (1Kor 12,12-31), megóvhatjuk felekezeteinket a szakadásoktól. Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár) 2017. november 1.Félezer kilométeren a lovagkirály emlékének nyomábanElkísérjük az marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület tagjait és szimpatizánsait erdélyi körútjukra, akik Szent Lászlót ábrázoló freskók nyomába eredtek. De mi készteti az örménymagyarokat arra, hogy a magyar király után kutassanak? Elsősorban az, hogy az Erdélyben I. Apafi Mihály fejedelem engedélyével, mi több, az ő ösztönzésére megtelepedett örmények a történelem folyamán honfiúsítást nyertek, a „magyar nemzetbe bekebeleztettek”, s az amolyan két felmenővel rendelkező hálás örmény, illetve immár magyarörmény nép ugyanolyan tisztelettel emlékezik a magyar nemzet nagy elődeire, mint a magát tősgyökeresnek tartó magyarság. És mert az idei évet Szent László évnek nyilvánították, természetes, hogy leróják kegyeletüket a történelemalakító nagy király emléke előtt. Ám van a történetnek egy másik vonzata is. Manapság egyre több magyar és örmény történész, kutató, vallás- és etnikumtörténeti szakember vél felfedezni rokonságot a két nép, a magyar és örmény között. A Kézai és a Thuróczi krónikák szerint honfoglaló eleinkkel is jöttek örmények a Kárpát-medencébe. Aztán II. Endre magyar király keresztes hadjárata során Örményországban járt, s András fiát majdnem meg is házasította II. Levon örmény király Zabel nevű lányával. Elképzelhető, hogy amikor II. Endre hazatért, vele tartott egy kisebb örmény kolónia, akik aztán csatlakozhattak a már itt élő örményekhez. Az ő jelenlétüket helynevek is bizonyítják (pl. a Maros megyei Szászörményes). Sok egyéb mellett azonban az ugyanazon vagy egymáshoz közeli történelmi szálláshellyel rendelkező két nép harcmodora mutat nagy hasonlóságot. Elég a korabeli krónikák rajzain látható hátrafelé nyilazó harcosok látványának hasonlóságát említeni. Ennek a keleti eredetű, a kalandozó magyarok harcmodorának a megjelenítése a Szent László-freskókon is fellehető. A mintegy félszáz fős csoportot elkísérte Kálmán Attila arisztokráciakutató marosvásárhelyi történész, aki amolyan idegenvezetői minőségben igen nagy szolgálatot tett az ötszáz kilométeres úton, amikor az útvonal mentén felbukkanó települések történetéről, érdekességeiről, történelmi vonatkozásairól, jelentős szülötteiről tájékoztatta a csoportot. Világörökségi helyszínen Az első állomás Gelence. Szaporán szitáló esőben érkezik a busz Székelyföld egyik leghíresebb műemlékéhez, a kis utcában levő, az UNESCO Világörökség részét képező, Szent Imrének szentelt katolikus templomhoz. Némi várakozás után előkerül a harangozó néni, aki látogatók érkezésekor idegenvezetővé avanzsál. A templom építése a tatárjárás utánra, 1245 körülire tehető. A templomhajó és a diadalív félköríves formája teljes egészében megmaradt ebből az időből. Szentélyét a 15. században elbontották, majd a kövekből újabb, gótikus stílusút építettek. Az egyik szentségfülke őrzi az újjáépítés dátumát: 1503. Javítására – az 1802-es földrengés okozta károsodás után – 1932-ben került sor, ekkor feltárták a gótikus szentély alatt a románkori szentély maradványait. Ekkor találtak meg egy rovásírásos emléket is. A freskók ott rejtőztek a falfestés alatt, az 1966-os felújítás során megtisztították őket, s felújították a kazettás mennyezetet. Tizennyolc évvel ezelőtt a templom külső falán falfestmény-részleteket is feltártak. A 14. századi festményen egy keresztény lovag, Szent Imre, Szent László és Szent István alakjának részletei töredékesen láthatók. Ami a lovagkirály ábrázolását illeti: a nyugati hosszfalon az 1330-as években keletkezett képsorozat elején Szent László látható, amint elindul Váradról. Ezután mindjárt a kerlési, pontosabban a cserhalmi legenda következik. A király üldözőbe vesz egy kun katonát, aki egy elrabolt magyar lánnyal menekül, majd Szent László és a kun harcos küzdelmét láthatjuk, az előbbi fehér lovon, a kun pedig fekete lovon harcol. A dráma következő pontja, mikor a magyar lány előbb a lábát, majd a fejét vágja le a kun vitéznek a király kardjával. A Jézus életéből vett jelenetek egy évszázaddal később keletkeztek, a 15. század elején. Oklándon is kibontják a freskókat Egy kis miklósvári kitérő és az ottani Kálnoky-kastély meglátogatása után továbbra is kitartó, mokány esőben ér el a csoport Oklándra. A 13. századi építésű – jelenleg unitárius – oklándi templom a kazettás mennyezetéről híres. Ezek nagy része az 1700-as évek harmadik harmadából valók, ám van néhány 16. századi, amelyeket a papi székbe építettek be. A hajó falképei igen sérültek, ugyanis vakolatot húztak rájuk, emiatt a kibontásuk, restaurálásuk is igen nehezen kivitelezhető. A déli falon Szent Péter és Pál alakját bontották ki, a szalagra írt név könnyen azonosíthatóvá teszi a két alakot. Itt látható, hogy a templom korszerűsítése idején semmi gondot nem fordítottak arra, hogy a vakolat alatt rejtőző képeket megmentsék, vagy legalább ne károsítsák. A villamos vezetéket egyszerűen belevésték a képekbe. Az északi falon Szent László legendájának ábrázolása áll, azonban nagyon sérült állapotban. A sérüléseket itt is a késői vakolás okozta. Jelenleg dolgoznak a freskók megmentésén, ám jól látható a korábbi korok vandál beavatkozása. A Szent László-képek alatt a Feltámadás és az Üdvözültek serege jelenet vehető ki. A két és fél méter magas kőfallal körülvett építészeti emlékhez késő gótikus torony is tartozik, melyet 1937–38-ban a középkori templom kibővítésével építették a mai formájára. A régi templom faragványai eredeti vagy másodlagos elhelyezésben megtalálhatók a mai építményben. A bővítéses újjáépítésnél a helyi közösség nem akarta megtartani a régi faragványokat, építészeti elemeket, mert elavultnak, fölöslegesnek tartotta azokat. Az akkori lelkész cselhez folyamodott: árveréses eladásra hirdette meg a kidobásra ítélt elemeket, s az árakat igen magasra srófolta. Az első ajánlattevő ő maga volt. Amikor a hívek látták, hogy ilyen árat ajánlott értük, meggondolták magukat. Ha a pap ennyit adnak érték, ha már ilyen értéket képviselnek, akkor nem eladók! Így épültek be ezek a templom új részébe. A Szent Lászlót ábrázoló freskókon kívül van a templomnak, illetve az egyházközségnek egy másik büszkesége is. A papi lakás bejáratánál található faragott székely kapu 1809-ből való, ez Hargita megye, de talán az egész Székelyföld legrégebbi álló és ma is használt székely kapuja. Mi több, egy harmadik büszkeségük is van az oklándiaknak. Ez a templomban elhelyezett 1848-as eredeti toborzózászló, melyet 1990-ben találtak meg a templom orgonájába rejtve, majd 1997-ben restauráltak a Magyar Nemzeti Múzeumban. Unokák, dédunokák adománya Ablakkal vágták ketté a Szent László-legendát megjelenítő falikép-filmet a homoródkarácsonyfalvi templomban. A jelenleg unitárius templom az 1200-as évek végén épült egy domb tetején. A kőfallal kerített templomnak megmaradt félköríves záródású, negyedgömb kupolával fedett szentélye és nyugati kapuja az első építési periódusból származik. Déli kapujának kialakítására és ablakainak bővítésére a 14. században kerülhetett sor. Robusztus tornyának építése idején készült az Agnus Dei domborművel díszített nyugati kapu a rajta olvasható évszám alapján 1496-ban. Tizenegy évvel ezelőtt sikerült feltárni a templom freskóit, elsőnek a szószék fölöttit, amely Jézus születésének jeleneteit ábrázolja. Szintén a keleti falon ábrázolták a Szent László-legendát, a kerlési csatát (1068). Az első jelenete a ritkán ábrázolt kihallgatás. A trónon ülő szent király előtt egy féltérdre ereszkedő bajuszos alak látható. Közvetlenül mellette egy Váradot szimbolizáló stilizált épület kapujában áll az áldásra emelt kezű püspök. Maga a csatajelenet két részre oszlik: Szent László a forgatag közepén, amint bárdjával lesújt az egyik lova nyakát átölelő kunra. És itt szakad meg a legenda filmje. Az 1853-ban készített új ablak kivágásával megsemmisítették az üldözési jelenet egy részét. Az üldözési jelenetről hiányzik maga a király. Az „ablakba került”. Csak a fehér lova látszik, mögötte meg a lovagi sereg lándzsát szegezve. Az ablakon túli jelenetsorban az első kép egy hátrafelé nyilazó harcost ábrázol. A következő képkockán László birkózik a kun vitézzel egy szikla mellett. A birkózási jelenetben Szent László viselete megváltozik. Vértje helyett vörös színű, bő ujjú, hermelin szegélyű vörös ruhát visel, fejéről is hiányzik a sisak, csak korona látható rajta. És ugyanitt van a lefejezés jelenete. Az újabb függőleges osztás után található a pihenési jelenet. Ebből már jelentős rész hiányzik. A freskó színeinek intenzitása alig változott az évszázadok során, ma is eredeti pompájában tárul elénk. Sokkal élénkebbek a színárnyalatok, mint a gelencei freskónál. A hajóban lévő képek sokat ígérnek. A szentély falképeinek feltárására még nem került sor, egyelőre csak a falfelület szondázásánál tartanak, a hajóbeli faliképek alapján bízhatunk abban, hogy számos meglepetést tartogat még ez az épületrész. A templom mellett áll egy emlékmű. Erzsébet királynőnek (Sziszinek) állították 1904-ben, születési évének (1837) megjelölésével. Néhai Nagy Sándor (1821–1897) itteni lelkész dédunokái 108 évvel az emlékmű állítása után saját költségükön felújították. Egyébként az első emlékművet is a lelkész és felesége, Gálfy Borbála fiai, Gyula és Lajos állították. És még egy érdekesség – amikor a négyoszlopos, lánccal körülvett emlékmű már majdnem készen állott, az egyik dédunoka elnézést és türelmet kért a karácsonyfalviaktól: még egy kicsit várni kell a Vietnamból megrendelt zöldes árnyalatú hatszögletű márvány sarokoszlopok megérkezésére. És a derék karácsonyfalviak kivártak, így aztán 2012-től a zöld márványtömbök ott állnak az emlékmű négy sarkánál a láncokat tartva. Biztos, hogy Váradról indult... Az utolsó állomás Bögöz. Az itteni unitárius templom Udvarhelyszék egyik legszebb középkori emléke. A 13. századi eredetű templomban a Szent László legenda faliképei részletesebben szólnak a legendáról, mint bárhol máshol. A képeket 1898-ban Huszka József fedezte fel. A falképek ikonográfiai elrendezése, a szuggesztív erővel megjelenített legenda nemcsak a hétszáz évvel ezelőtti festő észak-itáliai igazodású stílusáról, hanem valósághű ábrázolásmódjáról is vall. Különösen a mozgalmas csatajeleneteken érzik az élményszerűség. A szakirodalom a bögözi és gelencei László-legendát mint a téma legkorábbi megörökítését tartja számon, keletkezésüket a 13. század legvégétől a 14. század közepéig terjedő időszakra teszi. A jelenetsor a nagyváradi vár hiteles ábrázolásával, az innen fehér lovon induló László király képével kezdődik, a váradi püspök adja áldását a távozó királyra. Ez egyik hiteles ábrázolása a váradi várnak a 13. századból. Biztos tehát, hogy László király onnan indult el. Ezek a képek jelenleg a karzat fölött vannak. Antiochiai Szent Margit legendája az északi fal teljes hosszúságában a László-legenda alatti sávot tölti ki. Ez tizenegy jelenetből álló ciklus. Az Utolsó ítélet képsora az alsó harmadik sávban húzódik, az északi fal teljes hosszúságában. A falképeket egy és fél, illetve két méteres magasságú regiszterekben festették meg, a templomfal felső harmadától kezdődően, néhol takarva egymást. A templom udvarán mutatnak egy érdekes történetű sírkövet. Felirata: „Anno 1862 fog huzo Barabas Mozes ...”. Nos, a történet szerint Barabás foghúzó mester ugyancsak adhatott magára. Akkoriban ugyanis csak az előkelőségek temetkezhettek a templom udvarára, s a foghúzónak pontosan erre fájt a foga. Megígérte az egyházi elöljáróknak, hogy busás stallumot fog fizetni, ha engedik, hogy a templomkertben várja a feltámadást. A tisztes elöljárók bele is egyeztek, Barabás uram annak rendje és módja szerint el is halálozott, el is parentálták a templomkertben, de utóbb kiderült, hogy a stallumról ugyancsak megfeledkezett a derék fogász. Jog szerint a feleségnek is ugyanott kellett volna nyugodnia, igen ám, de hibádzott a sírmegváltás. Aztán amikor Barabásné is jobblétre szenderült, az egyháztanács nem engedte a templomkertbe való temetését. Így esett meg, hogy a két Barabás, a fog húzó meg a felesége külön-külön várakozik a trombitaszóra. Szent László-emlék Beszterce-Naszód megyében Feltevődhet a kérdés: miért mentek ennyire messze a marosvásárhelyi magyarörmények Szent László-legendát látni? Nos, a város környékén vannak középkori templomok, amelyekben vannak régi falfestmények, de furcsa módon egyikben sincs – vagy legalábbis eddig nem találtak – Szent László király életére vonatkozó ikon. A Szászrégentől alig 5 kilométerre levő Marosfelfaluban, a református templom udvarán áll egy Árpád-kori romtemplom. Régi, egyhajós, a 13. század második felében, a Maros árterületén, valószínűleg IV. Béla (1235–1270) betelepített szászai építették. Terméskőből és téglából készült félköríves szentélyét gömbboltozat fedte. Valószínűnek tartható, hogy a 20. század hajnalán még látható falfestményeket a 13. század utolsó negyedében alkották. A napjainkban kivehető kevés foltot ezért a homoródi evangélikus templom régi szentélyében találhatókkal együtt erdélyi freskófestészetünk legkorábbi emlékei között tartják számon. A boltozaton, a keleti szentélyablaktól balra a Keresztről való levétel képe sejthető. Mellette, jobbkézre a Feltámadott Krisztust festették meg dicsfényben. A keleti és déli ablak között az utolsó ítéletet ábrázolták. Van Szent Katalin-ábrázolás is. Szent László – nincs. A marosszentannai református templom a 13. század második felében épült. Ebből a korból való félköríves szentélye, diadalíve, a szentély boltozata és a szentségtartó fülke is. A szentélyben és a diadalíven látható falfestmények a 14. századból származnak, feltehetően észak-olasz mesterektől tanult festőmester művei. A szentélyzáródásban Szent Anna jelenete és Szent Péter apostol alakja áll, a szentély déli oldalán Szent Pál apostol és egy beazonosítatlan apostol alakja, a diadalív bélletén ószövetségi próféták medalionjai (Dávid, Illés, stb.), a diadalív déli, szentély felőli oldalán Anjou Szent Lajos alakja, feljebb az okos és balga szüzek lámpást tartó mellképei, a hajó nyugati falán, a felső regiszterben három apostol ülő alakja az utolsó ítéletből, az alsó regiszterben a Leviatán és az elkárhozottak seregének töredékes jelenete látható. A déli hajófal külső oldalán három koronás szent álló alakja látható töredékes állapotban. Szent László – itt sincs. Mi több, a nyárádszentlászlói unitárius templomban sincs. Ám van egy viszonylag közel levő, Szent Lászlót idéző hely. Kerlés település Beszterce megyében, Marosvásárhelytől mindössze 87 kilométerre. Ide érdemes ellátogatni. A határában fekvő Cserhalom-hegyen vívták 1068-ban a cserhalmi csatát, amelyben Salamon magyar király Géza és László (a későbbi Szent László király) hercegekkel legyőzte az Erdélybe betörő Ozul kun seregét. Ehhez a csatához fűződik Szent László gyakran ábrázolt lánymentésének legendája. Cserhalmon 1992-ben, László király szentté avatásának nyolcszázadik évfordulója alkalmából a csíksomlyói ferencesek állítottak emlékkeresztet, majd 1998-ban ugyanott közel tíz méter magas emlékművet avattak. Bakó Zoltán / liget.ro 2017. november 2.Hármasfalusi kincsőrzőkFényt és boldogságot adtak Szép pillanatokkal állítottak emléket az 500 éves reformációnak a hármasfalusi reformátusok kedden délután. Az atosfalvi reformációi emlékünnepélyen Koncz László Ferencz, a Küküllői Református Egyházmegye főjegyzője a Pál apostoli igére hívta fel a figyelmet: „A rád bízott drága kincset őrizd meg!”. A hívő református embernek ezek a kincsek a reformátori örökség, a bennünk lakozó isteni ajándék, a valós hit és az evangélium. De a hármasfalusi reformátusok mától nemcsak ezeket a kincseket őrzik, hanem mindazt a földi kincset is, amelyet közkinccsé tett és rájuk bízott egy marosvásárhelyi házaspár. A mai fiatal nemzedék nagy dilemmája a „menni vagy maradni, őrizni vagy feladni” – véli a lelkész, aki feltette a (nemcsak költői) kérdést is, hogy van-e a református egyháznak ma hivatástudata, őrzi-e az értékeket és át tudja-e adni nemzedékről nemzedékre. Az ünnepi istentisztelet rendjén a helyi gyerekek Albert Csilla tanárnő vezetésével hangulatos műsort mutattak be a reformációról és lényegéről, Kiss Dénes lelkész jubileumi okleveleket osztott ki, majd a hármasfalusi dalárda énekelt. Gyűjteményes kiállítást nyitottak meg Bár eredetileg nem erre az időpontra időzítették, a reformáció ünnepe alkalmával átadták kedden este az Atosfalván létrehozott kiállítást, amely az innen elszármazott Veress házaspár négy évtizedes gyűjtőmunkájának eredményét adományozta át a hármasfalusiaknak. A 87 éves Veress Kálmán marosvásárhelyi nyugalmazott jogász és felesége, Péter Ilona ny. tanárnő felbecsülhetetlen anyagi és eszmei értékű gyűjteménnyel gazdagította a református egyházat. A házaspár hatalmas anyagi áldozat, hangyaszorgalom és gyűjtőmunka révén nem akármilyen gyűjtemény tulajdonában volt, és most mindezt a szülőfalunak adományozta: 177 fából faragott munka (amelyet Veress Kálmán saját kezűleg készített egyetlen kínai bicsokkal), 265 kerámiatárgy, 100 hollóházi tányér, neves iparművészek népművészeti motívumokkal díszített 113 porcelánytárgya, a Péter Ilona által varrt 168 írásos kézimunka, szőttes, 495 darab zenei anyag (CD, DVD, hanglemez és -kazetta), négy naiv művész által készített munka, 34 nád-, szalmatárgy és egyebek, összesen 1462 darab műtárgy, a családi fényképalbum és a Péter Ilona által írt hét könyv mind a hármasfalusiakat gazdagítja ezután. Az idős házaspár nem volt jelen a keddi avatón, de levelében Veress Kálmán kifejezte: ha nem is fizikai értelemben, de e tárgyak révén „hazajöttem, itthon vagyok, és most már végképp maradok”. Az adományozók célja, hogy a gyűjtemény révén a fiatalok kapjanak kedvet a fafaragásra, varrásra, korongozásra, népzenére, és „hallják meg üzenetünket a megmaradásról”. Emléket állítottak Az adományozó levelében köszönetet mondott Kiss Dénes lelkésznek a gyűjteményes kiállítás ötletéért, befogadásáért, a tárgyak elszállításáért és berendezéséért. A maga során a lelkész köszönetet mondott mindazoknak, akik adományaikkal vagy fizikai munkával segítettek abban, hogy a gyűjtemény méltó helyre kerüljön: a makfalvi önkormányzatnak, Bartha Árpád gondnoknak, Nemes Istvánnak és csapatának és nagyon sok lelkes embernek. A gyűjteményt az egyház által visszaigényelt és visszakapott tanítói lakásban helyezték közszemlére. Megnyitóbeszédében Fülöp Irén nyugalmazott makfalvi tanárnő egy „szorgalmas, egész életet kitöltő, fényt és boldogságot hozó gyűjteménynek” nevezte azt a kincset, amely révén az 500 éves reformációnak nem is állíthattak volna szebb emléket az adományozók és a befogadók, és kifejezte reményét, hogy ez egy majdani hármasfalusi néprajzi gyűjtemény csírája is lesz. Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely) 2017. november 6.Feledni nem szabad (A barcaföldvári mártírok emlékezete)Tizennyolcadik alkalommal gyülekeztek szombaton Barcaföldvár határában az emlékezők kegyeletüket leróni az egykori – a második világháború utolsó hónapjaiban a román hatalom által szovjetekkel kötött fegyverszüneti egyezmény nyomán létrehozott – haláltábor poklát átélt, illetve ott életükkel fizető magyar és német katonák, honfitársaik emléke előtt. A már hagyományosan az 1956-os nemzeti gyásznapon szervezett megemlékezésre idén is viszonylag szép számban érkeztek elsősorban az idősebb nemzedék képviselői. A földvári fogolytáborba kerültek azt érezhették, itt most mindennek vége, és egy rövid szempillantásig még Isten is elhagyta őket. Gyakran kérdezhették, van-e még remény, lesz-e e földi életben tovább. Sokak számára Pál apostol rómabeliekhez írott levelének sorai – „az igaz ember hitből él” – az életet jelenthették – fogalmazott felszólalásában Ungvári Barna András volt hidvégi, jelenleg uzoni református lelkipásztor Nagy János hidvégi református lelkész, házigazda köszöntőszavait követően. A barcaföldvári egykori fogolytábor utolsó nyomai már jó pár éve a földdel váltak egyenlővé. Az ott elhunytak, szenvedők emlékének feltámasztója, Ungvári Barna András az előző évektől eltérően nem az elhurcolt miklósváriak visszaemlékezéseiből idézett a szovjet katonák sírkertjében felállított andezit emlékmű árnyékában, hanem rövid történelmi áttekintést követően a feldobolyi Bacsó Lajos szavait hívta segítségül a borzalmak felvillantására. A sajnos most már csak néhai Bacsó Lajosként említhető egykori földvári fogoly részletes vallomásban hagyta hátra az utókornak a maga és hat falustársa által megélteket, a hamis csábító üzenettől, mellyel először a sepsiszentgyörgyi börtönbe csalták el őket a hatóságok, majd a fogolytáborba történő szállításuktól, illetve a szomszédos falubeli kalandjaikon keresztül egészen a kivételes szerencsével, hosszas tervezés után 1945 márciusában megvalósított szökésig, végül hazatérésükig. E sorok is kegyetlen állapotokról, betegségekről, halálról, nyomorról, hányattatásról szólnak. Van Isten, és aki hiszi Istent, annak van istene – idézte néhai Bacsó Lajosnak a Vadas-tető árnyékában a hazatérés útján elhangzott mondatát a lelkipásztor. Ahogy Bacsó Lajos számára, mások számára is ily módon van és lehet szabadulás. „Valahányszor úgy érezzük, az Úristen elfordította fejét tőlünk, lehunyta szemét, jusson eszünkbe a hit fontossága. A Szentírás tanítja, van ilyen időszak, de létezik ugyanakkor a bocsánat és a kegyelem is. Az soha nem történhet meg egy ember életében, hogy az Úristen cserben hagyja őt, mert szeretete és hűsége örökkévaló” – zárta beszédét Ungvári Barna. „Az emlékezés, a szörnyűségek felidézése, kísérletünk, hogy a szenvedők helyzetét átéljük, elnémít minket. Nehéz bölcsességet mondani, nehéz a miértekre választ találni, és nehéz vigasztalni. Ilyenkor imában keressük a választ, a reményt, amint tették az élet és halál mezsgyéjén küzdők a földvári táborban. Mi, szabadok az emlékezés órájában döbbenünk rá, hogy sokkal felelőssebben kellene gazdálkodnunk Istentől kapott időnkkel, alaposabban kellene különbséget tennünk jó és rossz között” – mondta áldásában Nagy János. A történelmi egyházak képviselőin kívül Ambrus Izabella brassói RMDSZ-es képviselő, valamint Bedő Zoltán újságíró a vitézi rend képviseletében szólt a megemlékezőkhöz. Előbbi szerint a jajszavaktól hangos múlt lehet megerősítő és ösztönző a jelenben. Elődeink a szabadságeszményért vérüket és életüket adták, és e harc máig sem ért véget. „Fontos, hogy értékeljük szabadságunkat, de egyúttal felismerjük a jelen harcait is, nyelvünk, iskoláink, szimbólumaink megtartásáért, a magyar tisztségviselők meghurcolásáért” – fogalmazott. Bedő Zoltán felidézte: történelmünk során nemcsak messziről jött hordák mészárolták a magyarságot, hanem a területszerzési szándékkal betörő szomszéd népek is, annak ellenére, hogy a magyar királyság védőszárnyai alatt cseperedtek nemzetté. Az 1944-ben Barcaföldvárra hurcoltak egyetlen bűne a származásuk volt, de ez eléggé súlyosnak bizonyult, hogy sokuk életét aljasul kioltsák. A kommunizmus sem volt képes a gyilkosságok emlékét elmosni, majd a fordulat után pár ember áldozatos munkája révén eljöhetett a kegyeletteljes emlékőrzés ideje, és 18 éve lehetségessé vált a méltó megemlékezés. „E vérrel megszentelt helynek arra kell emlékeztetnie, hogy bármikor az itt kiszenvedett honfitársaink sorsára juthatunk. Ezt elkerülni éberséggel lehet, bátorságot, erőt és egységet mutatva fel a ránk vicsorgóknak. Szükséges a megbocsátás, de feledni nem szabad” – zárta felszólalását. A megemlékezést az ürmösi unitárius dalárda tagjainak éneke, Szász Ferenc brassói unitárius lelkész, Ferencz Nagy Zoltán, a brassói Áprily Lajos Főgimnázium, valamint Ungvári Rebeka, a Székely Mikó Kollégium diákjainak szavalata tette ünnepélyesebbé. Az esemény zárásaként a jelenlévők megkoszorúzták az emlékművet, majd a himnuszok hangzottak fel. Ungvári Barna örömét fejezte ki, hogy több mint 150-en idén is eljöttek, és arra kérte a jelenlévőket: igyekezzenek átadni emlékeiket (tárgyiakat is) az utódoknak, hogy a sokat szenvedettek áldozata ne merüljön feledésbe. Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. december 14.„Még most is libabőrös leszek, ha eszembe jut az olimpia”Olimpikonokkal népszerűsítik a sportot az ország iskoláiban Milyen érzés volt részt venni az olimpián, majd átvenni az érmet? Hogyan fordult figyelme a sport, és ezen belül éppen a súlyemelés felé? – csak úgy záporoztak a kérdések Tasnádi István kolozsvári súlyemelőre, olimpikonra tegnap délelőtt a Kolozsvári Református Kollégium dísztermében. A híres sportoló részt vesz az Ifjúsági és Sportminisztérium által meghirdetett országos programban, amelynek keretében olimpikonjaink számolnak be pályafutásukról a gyerekeknek, és természetesen sportszeretetre, sportolásra ösztönzik őket. Kassay Boglárkától, a Kolozs Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság (DJST) aligazgatójától megtudtuk: a megyei testület novemberben kapcsolódott be az országos mozgalomba, és a tanév végéig igyekeznek minden tanintézetbe eljutni a több mint húsz Kolozs megyei olimpikon egyikével. A cél természetesen a sportolás népszerűsítése, hiszen bárki lehet a jövő olimpikonja. Közel száz V–VIII. osztályos gyermek vett részt a Kolozsvári Református Kollégium dísztermében tegnap délelőtt azon a találkozón, amelyen Tasnádi István súlyemelő, olimpikon emlékezett vissza pályájára, és buzdította teljesítménysport űzésére a fiatalokat.Előbb Kiss-Cserey Zoltán iskolalelkész Pál apostolt idézte áhítatában, majd Kassay Boglárka, a Kolozs Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság aligazgatója tájékoztatta a gyerekeket az országos kampány lényegéről: a Románia bajnokai az iskolákban és az egyetemeken című program keretében az olimpikonokat segítségül híva próbálják sportolásra buzdítani a fiatalokat. – Ambícióval és sok munkával bármilyen korlátot le tudunk győzni, hiszen mindenkiben egy-egy bajnok rejtőzik – tolmácsolta Marius Alexandru Dunca ifjúsági és sportminiszter üzenetét Kassay Boglárka, majd a Tasnádi Istvánról szóló kisfilm levetítése után az ismert sportoló készséggel válaszolt a gyerekek kérdéseire. – Amikor 1980-ban életem első olimpiájára mentem, Moszkvába, nagyon meg voltam hatódva. Aztán részt vettem az 1984-es Los Angeles-i olimpián is, ahol ezüstérmes lettem. Felemelő érzés volt jelen lenni az olimpián, hát még érmet nyerni! – elevenítette fel sportolói pályájának csúcsait a húszszoros országos bajnok súlyemelő, Tasnádi István, aki 1976–1984 között több mint 50 országos csúcsot javított. Megtudtuk: azért is fordult érdeklődéssel a sport felé, mivel egyik iskolai tornatanára nem tartotta megfelelőnek erre a pályára, és be akarta bizonyítani, hogy igenis ott a helye. Miután az egyik országos bajnokságon szép eredményt ért el, bekerült a válogatottba, ott pedig a csapattagok egymást ösztönözték. A nagyobb versenyek előtt akár napi nyolc órát is edzett, reggel, délben és délután. Pályafutása során nyolcvan érmet szerzett – a tegnapi beszélgetésen talán nem véletlenül éppen a Los Angeles-i olimpián kapott ezüstérem lógott a nyakában. A 110 kilogrammos kategóriában versenyző sportoló nem változtatott számottevően étrendjén a versenyek előtt, de olyasmi előfordult, hogy egy hét alatt több mint hét kilót fogyott úgy, hogy nem evett kenyeret. Zárszóként az olimpikon arra buzdította a gyerekeket, hogy sportoljanak rendszeresen, és űzzenek teljesítménysportot, majd készségesen osztogatott autogrammot a sorban álló gyerekeknek. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
